A kávétermesztés így lehet környezetbarát

Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen, mintegy 77 százalékkal csökkenteni a kávé szénlábnyomát.

Súlyarányosan nézve a kávé az egyik legkevésbé fenntartható módon előállítható élelmiszer, annyi szén-dioxidot termel, mint a sajt, szénlábnyoma pedig fele az egyik leginkább környezetszennyező élelemének, a marhahúsénak - írja a The Conversation hírportál.

Hatalmas terhet ró az erdőkre

Világszerte évente több mint 9,5 milliárd tonna kávét termelnek, ennek kereskedelmi értéke 30,9 milliárd dollár (8,9 ezer milliárd forint). A kávé iránti globális kereslet becslések szerint 2050-re megháromszorozza a termelést, ami hatalmas nyomást jelent az erdőkre és a trópusi régió más élőhelyeire.

kávétermesztés környezetvédelem
A környezetnek jobb, ha a származási helyükön pörkölik meg a kávészemeket. Fotó: Getty Images

Szerencsére a kávétermesztésnek léteznek környezetkímélőbb módjai is. A University College London munkatársai kiszámolták és összehasonlították a Brazíliából és Vietnamból származó, hagyományos és fenntartható módon termelt arabica kávé szénlábnyomát . Arra jutottak, hogy a kávé termesztési, szállítási és fogyasztási módjának megváltoztatásával akár 77 százalékkal is csökkenthető lehet a kávé előállításával és élvezetével járó szén-dioxid-kibocsátás. Egyetlen kilogramm arabica kávé termesztése bármely országban és exportálása Nagy-Britanniába átlagosan 15,33 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár - állapították meg a szakértők. Ez a hagyományos módszerekkel termelt, még nyers, pörkölés előtt álló kávébabra (zöld kávé) vonatkozik.

Ha kíváncsi rá, mekkora utat tesz meg a kávé az ültetvénytől a csészénkig, ide kattintva elolvashatja.

A legkevésbé fenntartható a tejeskávé

Kevesebb növényvédőszer használatával, az energia- és vízhasználat optimalizálásával, repülőgép helyett hajókkal történő szállítással azonban 3,51 kilogramm szén-dioxidra csökkenthető az egy kilogramm kávéval járó emisszió. Egy csésze kávé átlagosan 18 gramm zöld kávét tartalmaz, így egy kilogrammból 56 eszpresszó készíthető. Egyetlen eszpresszó szénlábnyoma mintegy 0,28 kilogramm, de fenntartható módon termesztve 0,06 kilogrammra csökkenthető.

A tejjel fogyasztott kávé esetében nagyobb a karbonlábnyom. A latte mintegy 0,55 kilogrammnyi szén kibocsátását okozza, a cappuccino 0,41 kilogrammnyit, a flat white 0,34 kilogrammnyit. A fenntartható módon termesztett kávéból készült italoké viszont csak 0,33 kilogramm, 0,2 kilogramm és 0,13 kilogramm. A növényi alapú tejitalok fogyasztása is egy módja a kávézás környezetkímélőbbé tételének - vélik a tudósok.

Csökkenti a szénlábnyomot például a kémiai növényvédőszerek organikusra cserélése vagy a farmok megújuló energiával való ellátása. Ha pedig a kávét már származási helyén pörkölik, szállításuk során a jármű kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mivel könnyebbé válnak a kávészemek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.