Harc az egy százalékért

Finiséhez közeledik az adók 1 százalékának felajánlása, a határidő május 20-a. Ez onnan is látszik, hogy megszaporodtak az ezzel foglalkozó cikkek, riportok, különböző fórumokon megjelenő véleménynyilvánítások.

Ez természetesnek tekinthető és nem is lenne velük baj, ha arról szólnának, hogy a segítő civil megnyilvánulások mennyire fontosak azoknak, akik a támogatásokra szorulnak. Sajnos - a számos segítő szándékú honfitársunk mellett-még mindig sokan vannak, akik figyelmetlenségből, nemtörődömségből nem rendelkeznek adójuk 1 százalékról pedig megtehetnék.

Ha őket megérintenék ezek a vélemények, akkor egyértelműen pozitívnak tartanám azokat. Sajnos azonban a cikkek egy része arról szól, hogy a másik alapítványt lejárassa olyan vádakkal, amiket senki nem bizonyított, viszont alkalmasak a negatív hangulat keltésére, aminek az a végeredménye, hogy a potenciális adakozó senkinek sem fog adni egy fillért sem. Ezzel azok fognak rosszul járni, akiknek pedig nagy szükségük van minden forintra. Nem az fog történni tehát, hogy a másik alapítvány lejáratása miatt a vádaskodó alapítvány fog többet kapni, hanem mindkettő - és ezáltal az egész 1 százalékos mozgalom - rosszul jár.

Ma már a törvényi szabályozások olyannyira szigorúak, hogy nagyon nehéz saját zsebre kivonni a pénzt az alapítványokból. Ha valakinek bármilyen szabálytalanságra van gyanúja, megvannak a megfelelő fórumok azok kiderítésére. Nem egymás ellen kell acsarkodni tehát - lejáratva ezzel a tisztességesen dolgozó alapítványokat is -, hanem konkrét gyanú esetén, bizonyítékokkal alátámasztva az illetékeseknél be kell jelenteni az észlelt szabálytalanságokat, lehetőséget biztosítva ezzel az embereknek arra, hogy nyugodt lelkiismerettel - természetesen kellő körültekintéssel - válasszák ki a támogatandó alapítványt. Adott esetben tehát ne a beteg, daganatos gyerekek igyák meg a levét az alapítványok egymás elleni küzdelmének, hanem azért harcoljunk, hogy minél többen ajánlják fel adójuk 1 százalékát a rászorultaknak.

dr. Bakanek György orvos szaktanácsadó

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.