Hamarabb eldől a sorsunk, mint gondolnánk

Ha legközelebb állásinterjúra kell mennünk, nagyon figyeljünk oda, mit teszünk, és hogyan viselkedünk az első hat és fél percben, egy friss kutatás szerint ugyanis pontosan ennyi időnk van arra, hogy jó benyomást tegyünk leendő munkáltatónkra.

A vizsgálatból kiderül, hogy a felvételiztetők átlagosan 385 másodperc alatt döntik el, megfelel-e a jelölt az állásra vagy sem, és az első benyomás bizony döntő jelentőségű lehet. A kutatók 273 menedzserrel és 3286 munkavállalóval beszélgettek interjúélményeikről, és az eredmények alapján kiderült, hogy utóbbiak több mint kétharmada például eleve kizárja a jelöltet, ha tetoválást lát rajta , 70 százalékra pedig döntő befolyással van az, hogy miként van az állásjelentkező kisminkelve.

Emellett az interjúztatók 62 százalékára hatással van a jelölt öltözete, 82 százalék pedig azt figyeli, tartja-e az illető a szemkontaktust. A munkaadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontos, hogyan reagál a jelentkező az esetleges ugratásra, és mennyire tud hétköznapi dolgokról is beszélgetni, 55 százalékot pedig erősen befolyásol a jelölt kézfogása .

A kutatásból azt is megtudhatjuk, hogy az állásra jelentkezők 70 százalékát az első benyomás alapján utasítják el, ám összességében 36 százalékban a munkatapasztalat, 24 százalékban az első benyomás és 12 százalékban az iskolai végzettség dönti el, hogy valaki megkapja-e az áhított munkát.

Nagyon figyeljünk oda állásinterjún!

Corinne Sweet viselkedéspszichológus szerint az embereket óhatatlanul is befolyásolja a másik ember stílusa, bőrszíne, akcentusa, és ezek alapján azonnal véleményt formál a másikról, és bár az első benyomást természetesen felülírhatja az illető interjún nyújtott teljesítménye, jó, ha minden álláskereső tisztában van vele, hogy nem mindegy, mit mutat magából az első néhány percben azután, hogy belépett az ajtón.

Végezetül lássuk, mi az az öt dolog, amit mindenképpen kerüljünk, ha meg akarjuk kapni az állást. Ne legyen erőtlen a kézfogásunk, ne legyünk teljesen tájékozatlanok az állással és az adott céggel kapcsolatban, ne késsünk, ne legyen kellemetlen a szagunk - akár izzadság , akár dohányfüst miatt -, végül pedig ne legyünk se kábítószer, se alkohol hatása alatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.