Bértámogatási program: itt kell jelentkezni

Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón összefoglalták, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet bejelentése óta több mint 936 ezer aktív korú embernek segítettek abban, hogy minél előbb visszataláljanak a munkaerőpiacra, vagy megőrizzék foglalkoztatásukat. Munkahelyvédelmi bértámogatást csaknem 90 ezer munkavállaló számára igényeltek a vállalkozások, a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását csaknem 10 ezer munkavállalónak kérték. A versenyképesség-növelő támogatást igénylő vállalkozások több mint 77 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a múlt héten a kkv-nak meghirdetett high-tech és zöld pályázati konstrukció csaknem 60 ezer dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá, a felnőttképzési programra egy hét alatt mintegy 40 ezren jelentkeztek. A különböző adó- és járulékkedvezmények 210 ezer munkavállalónak segítenek. A közfoglalkoztatásban 85 ezren vesznek részt, a keret pedig 100 ezer fős, de szükség esetén bővíthető - említette példaként György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Koronavírus: "továbbra is résen kell lenni" A vidéki nyitás ellenére sem robbant be Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbét azonban továbbra is folyamatosan figyelni kell. Résen kell lennünk, hogy fenntartsuk a kedvező számokat - emelte ki Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján, melyről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Most pedig elindul a munkahelyteremtő bértámogatás, amelynek részeként 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak. Vagyis "minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program" - emelte ki Bodó Sándor. A 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása. A továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt a 9 hónap alatt elérheti a személyenkénti támogatás a nettó 1 millió forintot.

a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása.
A programban részt vevő munkavállalóknak 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása. Fotó: Getty Images

Hétfőtől lehet jelentkezni

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében induló, a munkahelyteremtést segítő program jó lehetőséget nyújt azokban a szektorokban, amelyeket a veszélyhelyzeti intézkedések hátrányosan érintettek és kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani.

Bodó Sándor pedig a részleteket ismertetve elmondta: jelenleg mintegy 160 ezren vannak azok az álláskeresők, akik álláskeresési járadékot vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. Leginkább őket tekintik célcsoportnak, őket szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra, mert aktív tudással, ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak arra, hogy gyorsan el tudjanak helyezkedni.

A kérelmeket a munkaadók hétfőtől nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Ezúttal is arra törekedtek, hogy a lehető legegyszerűbb módon, a legkisebb adminisztráció mellett lehessen mindezt megtenni - jelezte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy a részletekről a munka.hu oldalon lehet tájékozódni. Ha nincs szükség hiánypótlásra, a hivatalok a kérvényeket 8 napon belül elbírálják, így az érintettek mielőbb hozzájuthatnak a támogatáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.