3,5 milliót kaptak a bohócdoktorok

Húsz nap alatt hárommillió-ötszázezer forint értékű támogatást gyűjtött össze a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány számára egy üzletlánc és egy cég.

Az "Adjunk együtt egy mosolyt" néven 2012. november 22. és december 12. között tartott közös akció keretében mindenki, aki a SPAR és az INTERSPAR üzleteiben Persil mosószert vagy bohócdoktorok .

Az együttműködés keretében az ország egyik legsikeresebb gyermekgyógyászati intézményeként működő Törökbálinti Tüdőgyógyintézetbe márciustól heti rendszerességgel, alkalmanként több mint harminc kis betegnek segítenek átlendülni betegségük időszakán a bohócdoktorok.

Rékay Ágnes, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: nagy öröm számukra, hogy a húsz nap alatt összesen hárommillió-ötszázezer forint összegű támogatás gyűlt össze, amelynek köszönhetően tovább tudják szélesíteni működésüket, és szűkös erőforrásaikat a mostani adománnyal érdemben tudják bővíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!