Teljes holdfogyatkozás lesz a hétvégén – szabad szemmel is látható majd, ha elég világos lesz

Teljes holdfogyatkozás lesz vasárnap. A különleges égi jelenség 82 percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye a teljes holdfogyatkozás Budapesten 19:31-kor kezdődik, 20:12-kor éri el a maximumát és 20:53-ig tart majd. Az ország keleti részén néhány perccel korábban, nyugaton kissé később lesz megfigyelhető a jelenség.

Vöröses hold.
Egy 2018-as teljes holdfogyatkozás. Fotó: Getty Images

A holdfogyatkozás akkor történik, amikor a Hold áthalad a Föld árnyékkúpján, így a Föld kitakarja a Holdat megvilágító napfényt. Ez azonban nem minden teliholdkor következik be, ugyanis a Hold pályája kissé megdől a Föld keringési síkjához képest. Teljes fogyatkozáskor a Hold teljesen belemerül a Föld árnyékkúpjába, így erősen elsötétül, de nem tűnik el teljesen, inkább vöröses-barnás színben pompázik. A vöröses színt a Föld légkörében szóródó fény okozza, ugyanaz a jelenség, amely a naplementét is vörösre színezi - magyarázták. Ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd a vöröses-barnás holdkorong.

A teljes holdfogyatkozás 20:53-ig tart, így összesen 82 percig tartózkodik a Hold a Föld teljes árnyékában. Mivel a Föld légkörében szóródó fény ilyenkor már erősödik, a teljes fázis végéhez közeledve szabad szemmel is jól látható lesz a Hold. A Holdnak ezután még 1 órára és 4 percre lesz szüksége, hogy látványosan levonuljon róla a földárnyék, a részleges holdfogyatkozás így 21:57-ig tart. Ezután már csak a félárnyék figyelhető meg a fényesen vakító teliholdon az éles szeműek számára. A fogyatkozás megfigyeléséhez tiszta, kitakarásmentes keleti látóhatárra van szükség. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!