Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Az mRNS-alapú vakcinákon túl is van élet
Noha az mRNS-alapú oltóanyagok gyártási technológiájukból adódóan - és mert ezeket engedélyezték először - valóban forradalminak számítanak, ám léteznek egyéb vakcinák is, amelyek ugyancsak sikerrel veszik fel a harcot a koronavírussal - hívja fel a közfigyelmet kevésbé élvező, hagyományos oltóanyagok fontosságára egy amerikai tudós.
Koronavírus: a Pfizer már az emlékeztető oltást sürgeti
Miközben a világ legtöbb országában azért küzdenek, hogy minél több ember megkaphassa legalább az első dózist valamelyik koronavírus elleni vakcinából, a Pfizer-BioNTech oltóanyag gyártója azt pedzegeti, hogy sokaknál máris esedékes lehet egy emlékeztető oltás beadása.
Koronavírus: újabb variáns robbanhat be? Ezt tudjuk a lambdáról
Míg világszerte egyre több megbetegedést okoz a koronavírus delta, újabban pedig delta plusz variánsa, Dél-Amerikában már a lambdának köszönhető az új fertőzések jelentős hányada. Összeszedtük, mit lehet tudni erről a variánsról.
Koronavírus: megnyugtató hírek érkeztek 3 vakcináról
Egy kanadai tanulmány készítői arra keresték a választ, hogy a jelenleg oltásra használt két mRNS-alapú vakcina, valamint az AstraZeneca oltóanyaga mennyire hatékony a tünetekkel járó és a súlyos kimenetelű (kórházi kezeléssel vagy halállal járó) koronavírus-fertőzéssel szemben, amelyet az aggodalomra okot adó variánsok okoznak.
Kincses: "az indokoltnál is rosszabb állapotban vannak orvosaink"
"Jó lenne feltöltődni, magunkhoz térni, nagyon kellene a mentális támogatás, de közben már a várólistákat kellene ledolgozni" - mondta el egy interjúban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki arról is beszélt, mi "helyettesíthetné" a hálapénzt.
Ez a helyzet a szivárvány alatt: felmérés a másságról
A szexuális orientáció nem tanult viselkedés, hanem adottság, amelynek kialakulása a tudomány számára nem teljesen világos. Ami kulturális kérdés, hogy az emberek mennyire vallják be, hogy melyik nemhez vonzódnak leginkább, ha az eltér az elfogadott és olykor merev normáktól. Az Ipsos véleménykutató intézet az egész világra (Magyarországra is) kiterjedő kutatást készített a helyzet felmérésére.
COVID-fejlemények: a denevérnő és a nulladik beteg
Miután a napokban a G7 vezetői is a kínai vírushelyzet ismételt vizsgálatát követelték, nyugodtan állíthatjuk, hogy a SARS-CoV-2 eredete miatti vita sohasem kavart nagyobb port. Titkokkal játszó politikusok, titkosszolgálati vizsgálatok, a járvány híráradatában sodródó tudósok, kalandorok e történetet szereplői.
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.