A legjobb kávéhelyettesítő italok

Sokan vannak, akik a reggeli koffeinlöket nélkül el sem tudják képzelni a napjukat, és általában kávé segítségével viszik be a szervezetükbe. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy vannak más, hasonlóan serkentő hatású alternatívák is.

Alkalmanként érdemes lecserélni

Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeres, de mérsékletes kávé-, pontosabban koffeinfogyasztás segíthet csökkenteni olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegség, a májrák, a Parkinson-kór vagy éppen az epekő. Az azonban szintén bizonyított, hogy a kávéval gyakran együtt fogyasztott "hozzávalók", mint a cukor, a zsíros tejszín és a különféle ízesített szirupok már sokkal kevésbé egészségesek, emellett pedig a koffein hosszú távon függőséget is okoz. Éppen ezért alkalmanként jó ötlet lehet lecserélni a feketénket valami más, egészségesebb italra, amelytől megkapjuk ugyanazt az energetizáló hatást. Szerencsére a dolog egyáltalán nem lehetetlen.

Túladagoláson a napi 600 mg-ot meghaladó koffeinfogyasztást értjük, amihez elég napi 6 csésze kávét meginni, de ha kólát és csokit is fogyasztunk egy nap, már bőven túlléphetjük a határértéket. Milyen tünetekre kell figyeljünk? Cikkünkben a válasz!

Zöld tea

A zöld teában a koffein mellett rengeteg az egészséges tápanyag, az antioxidáns, ráadásul az emésztésre is nagyszerű hatással van. Sőt rendszeres fogyasztása kutatások szerint segíthet megszabadulni a hasi zsírpárnáktól is, nem beszélve arról, hogy a bőrünk is szebb lesz tőle, és javul a közérzetünk. Hidegen és melegen is fogyasztható.

A zöld teában a koffein mellett rengeteg az egészséges tápanyag
A zöld teában a koffein mellett rengeteg az egészséges tápanyag

Mate tea

Akiknek koffein nélkül nem indul jól a napja, a yerba mate is remek választás. Akárcsak a zöld tea, hidegen és melegen is finom, és nagyon egészséges is: nem csoda, hogy manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Drogériákban, gyógynövényboltokban a legegyszerűbb jó minőségű matét beszerezni.

Gránátalmalé

Talán elsőre furán hangzik, pedig nagyon is hatékony. Tele van antioxidánsokkal és energiát adó összetevőkkel, magában és hígítva is fogyasztható, de más gyümölcs- vagy zöldséglevekkel összekeverve is ihatjuk.

Shizandra tea

Észak-Ázsiából származik, és nagyon finom, ráadásul remekül helyettesíthető vele a kávé. Segít kiegyensúlyozni a vércukorszintet , jót tesz a májnak, sőt egyes kutatások szerint még a memória fejlesztésében is segítséget nyújthat.

Búzafűlé

Rendkívül magas a vitamin-, illetve ásványi anyag-tartalma, és tápanyagokban is gazdag. Segíti az emésztést, és felpörgeti a szervezetet.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Délelőtt még a középső és délkeleti országrészben is előfordulhat kisebb eső, zápor, majd egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!