Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Mentális védőoltással" óvják az egészségügyi dolgozókat
Ahogy szerte a világban, úgy itthon is óriási mentális terhet rótt a koronavírus-pandémia az egészségügyi dolgozókra az elmúlt másfél év során. A Fogjunk Össze Alapítvány egy hat alkalomból álló programsorozatot indít útjára szerdán, aminek célja a járvány nehézségeinek feldolgozása.
Így értelmezzük a nőgyógyászati leletet
Évente legalább egy alkalommal minden nő számára javasolt nőgyógyászati szűrővizsgálaton részt venni, hiszen nőknél a mellrák után - a kezdeti stádiumban tünetmentes - méhnyakrák a legmagasabb halálozással járó rosszindulatú betegség. A laboratóriumban végzett vizsgálati eredmények azonban a laikusok számára sokszor nehezen értelmezhetőek, ráadásul az orvosok sem adnak róluk minden esetben részletes tájékoztatást.
Fény derült az öregedés titkára
Amióta ember él a Földön, azóta játszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha sokkal tovább élhetne. Ha lassan is, de ez a vágya teljesül is, hiszen az átlagos élettartam alaposan meghosszabbodott az elmúlt évszázadok alatt. Most egy kaliforniai felfedezés tovább erősíti az idő megfékezéséhez szükséges képességeinket.
Egy új fogsor története tucatnyi csavarral
Egy igazán meghökkentő adat szerint - amely egy 4600 magyar felnőttet érintő kutatásból derült ki - a 45 év feletti lakosság 64 százalékának egyetlen természetes foga sincs. A fogpótlás technológiája azonban rohamosan fejlődik. Zétény története is erről mesél.
A legfontosabb pajzsmirigyvizsgálatok
A pajzsmirigy nagyon fontos szervünk - állapota nem csupán hormonháztartásunk, hanem egész testünk működését befolyásolja. Az alábbiakban annak jártunk utána, milyen vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy pajzsmirigyünk egészségéről megbizonyosodhassunk.
Koronavírus: miért ódzkodnak még mindig annyian a vakcinától?
A koronavírus elleni oltástól vonakodókat sokan rögtön tudatlannak vagy önzőnek bélyegzik. Pedig a hezitálás nem egyenlő a zsigeri elutasítással, hátterében számos társadalmi és pszichológiai tényező állhat. Ezeket szedtük össze.
Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.