Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Kibírja-e az emberi szervezet, hogy elrepüljön a Marsra?
A Mars meghódítása "kézzelfogható" közelségbe került, hiszen a robotjaink egy ideje már felderítő munkát végeznek a felszínén. A vörös bolygó birtokba vétele azonban csak akkor kezdődhet meg igazán, ha élő embert tudunk odajuttatni, és egészségben haza is tudjuk hozni. Sokan vitatják, hogy ez lehetséges-e, ám a kétkedés nem biztos, hogy jogos.
Már csak az oltottak gyógyíthatnak itthon
Az egészségügyi dolgozóknak szerdáig kellett kötelezően megkapniuk a koronavírus elleni vakcinák egyikét. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint néhány százan lehetnek azok, akik távozhatnak a vakcina megtagadása miatt.
A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.