A szomszédban is engedélyt kapott az eutanázia

Megszavazta az eutanáziatörvényt csütörtökön az osztrák parlament. Európában az eutanázia eddig csupán a Benelux-államokban és Spanyolországban volt engedélyezett.

Két évvel ezelőtt egy 17 éves lány kérvényezte az aktív eutanáziát Hollandiában. A lányt végül saját otthonában segítették a halálba.

A súlyos, illetve gyógyíthatatlan betegekre vonatkozó jogszabály bírósági döntésre került a törvényhozás elé, amely úgy ítélte meg, hogy a "kegyes halál" jelenlegi tilalma sérti az alapvető jogokat. Egy évvel korábban az alkotmánybíróság utasította a kormányt, hogy vizsgálja felül azt a törvényt, amely öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta azokat, akik a gyógyíthatatlan betegeket halálba segítették.

Ausztriában engedélyezték az eutanáziát végstádiumú vagy állandó fájdalommal élő betegek számára
Ausztriában engedélyezték az eutanáziát végstádiumú vagy állandó fájdalommal élő betegek számára. Fotó: Getty Images

A most elfogadott törvény szerint, amelyet a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kivételével valamennyi párt támogatott, a betegségük végső stádiumában lévő, illetve állandó fájdalommal járó betegségben szenvedő felnőttek részesülhetnek a halálba segítésben. Minden esetet két orvosnak kell megvizsgálnia, és az egyiküknek palliatív specialistának kell lennie. Egyebek mellett azt kell megállapítaniuk, hogy a páciens képes-e az önálló döntéshozatalra.

Az eutanázia előtt legalább tizenkét hétnek kell eltelnie, hogy bizonyosak legyenek abban, a kérelmet nem átmeneti válságos állapotban nyújtották be. Végstádiumban lévő betegeknél ez az idő két hétre csökken. "Ez a törvény tiszteletben tartja az emberi méltóságot" - fogalmazott a döntés kapcsán Alma Zadic egészségügyi miniszter az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint, hozzátéve, hogy a jogszabálynak az is célja, hogy "senki ne válassza a halált, ha vannak más lehetőségek". A "más lehetőségek" biztosítása céljából az osztrák kormány 108 millió eurót fordít a palliatív ellátás fejlesztésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.