Így szerezhető szuperimmunitás a COVID-19 ellen

Azok a COVID-19 ellen teljesen beoltott emberek, akiknél áttöréses fertőzés következik be, "szuperimmunitást" szereznek - állítja egy friss kutatás. A szerzők azonban figyelmeztetnek, hogy a helyzet korántsem egyértelmű. Ki mennyire és hogyan lesz védett? Mutatjuk.

Tanulmányunk lényege, hogy a koronavírus elleni vakcina alapimmunitást nyújt. Ami erősödhet, attól függően, ami utána következik - mondta Fikadu Tafesse, a portlandi Oregoni Egészség és Tudomány Egyetem orvosi karának molekuláris mikrobiológia és immunológia professzora. A vizsgálatban - az egyetem munkatársai közül kikerülő - 26 oltott, ám áttöréses fertőzést elszenvedett személyt haonlítottak össze egy olyan csoport tagjaival, akik szintén oltást kaptak, de nem betegedtek meg COVID-19-ben.

3-ik vakcina
Az emlékeztető oltás szélsőségesen felturbózhatja az immunrendszert. Fotó: Getty Images

"A beoltott, majd a koronavírust elkapó embereknél jelentősen megnőtt az antitestek szintje. A növekedés néha 1000, vagy akár 2000 százalékos is lehetett, ami szinte szuperimmunitás" - mondta Tafesse az egyetem hírportáljának . Más vizsgálatok is igazolták, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés, majd az azt követően beadott egy adag vakcina nagyon erősen véd az újrafertőződéssel szemben.

A fordított sorrend nem ajánlott

"Ez az egyik első tanulmány, amely kimutatta, hogy az oltást követő áttöréses fertőzés erősebb immunitást eredményez, mint a korábbi fertőzés vagy az oltás önmagában" - jelentette ki Monica Gandhi, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője a USA Today szerint .

Bár valószínűleg ugyanolyan védelmet nyújt, a fordított sorrend mégsem ajánlott. A védőoltás beadása előtti fertőzés Gandhi veszélyes, mert nem lehet megjósolni, hogy ki fog súlyosan megbetegedni.

Mivel úgy tűnik, hogy a rendkívül fertőző omikron még a teljesen beoltott embereket is képes megfertőzni - noha az eddigi tapasztalatok szerint náluk enyhe vagy akár tünetmentes eseteket produkál - ezek az eredmények különösen izgalmasak. Ha teljesen oltottként véletlenül ki vagyunk téve a vírusnak, elképesztő immunválaszt kapunk - mondta Tafesse. Azaz mindenkinek érdemes kérnie a harmadik oltást, még akkor is, ha korábban átesett fertőzésen.

Jól teljesít az emberi immunrendszer

"A felfedezés azt mutatja, milyen jó munkát végez az immunrendszer " - mondta Shane Crotty, a kaliforniai La Jolla Immunológiai Intézet professzora. Minden alkalommal, amikor az immunrendszer találkozik a vakcinával vagy a vírussal, egyre többet tanul és egyre jobban képes felvenni a harcot az adott variánssal és az esetleges, más változatokkal.

Az interneten sok más egyéb mellett olyan információk is terjednek, amelyek szerint a koronavírus-fertőzésből való felépülést követő oltás veszélyes, mert túlstimulálhatja az immunrendszert. "Ez totális badarság. Az összes vakcinakísérlet során tesztelték. A COVID-19 expozíciót követő oltás teljesen biztonságos" - szögezte le Crotty.

Erősebb védettséget élvezhet az új típusú koronavírus delta variánsával szemben, aki korábban átesett a fertőzésen, mint akit védőoltással immunizáltak - derült ki egy nagy létszámú izraeli kutatásból. Szakértők ugyanakkor mindenkit óva intenek attól, hogy a természetes úton lezajló fertőzésekre potenciális védekezési eszközként tekintsenek.

Gregory Poland, a Mayo Klinika oltáskutató csoportjának igazgatója szerint az emlékeztető oltás még mindig biztonságosabb, mint a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés, különösen a súlyos betegség kockázatának kitettek, köztük a 70 év felettiek, a cukorbetegek és a legyengült immunrendszerűek esetében. Szerinte a legjobb, ha három adag mRNS-vakcinát kapunk, és soha nem fertőződünk meg. A szövődmények, köztük a hosszú COVID és mások megfertőzése még így is kockázatot jelentenek - mondta.

Azoknak, akik már átestek a fertőzésen és nem szeretnék beoltatni magukat, Crotty azt javasolta, hogy gondolkodjanak másképpen. "Ha legalább egy adag vakcinát kapnak, elképesztő immunitásuk lesz majd az omikron és minden más azonosított változat ellen" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!