Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Az új ügyeleti rendszer veszélyeztetheti a betegellátást
Februártól életbelépett az új ügyeleti rendszer Hajdú-Bihar vármegyében. Itt az eddigi 22 háziorvosi ügyelet helyett már csak 10 helyen lehet orvoshoz fordulni. Az Országos Mentőszolgálat által szervezett új rendszert év végére Budapest kivételével az egész országban bevezetnék, ám a szakma egy része szerint ez veszélyeztetné a betegellátást.
Rendkívüli nyomásgyakorlásba kezdenek az orvosok
Ahogy arról az rtl.hu is beszámolt, folytatódik a pengeváltás a Magyar Orvosi Kamara tagjai és a Belügyminisztérium között: a MOK szombati országos közgyűlésén egyebek mellett megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket.
A jó orvosi ellátás már nem elég, többet akar a magyar
Mi alapján választanak a betegek magánegészségügyi szolgáltatót? Mit várnak el? Mennyire tartják reálisnak az árakat? Ezekre a kulcsfontosságú kérdésekre kereste a választ egy friss, a betegbarát projekt számára készített kutatás, amely a magánegészségügyi szektor szereplőit vizsgálta a betegek szempontjából.
Kiborultak az orvosok, tömeges felmondásra készülnek
A magyar egészségügy sokkal kevesebb pénzből és rosszabbul is működik, mint a régió vagy az Európai Unió más országaié. Erre pedig nem jelent megoldást az, hogy foltozgatni próbálják a rendszer hibáit – véli a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
Újra Dr. Merkely Béla a rektorjelölt a Semmelweis Egyetemen
Meghallgatta a Semmelweis Egyetem Szenátusa dr. Kellermayer Miklós és dr. Merkely Béla programbeszédét, akik pályázatot nyújtottak be az egyetem rektori tisztségének betöltésére. A testület tagjai titkos szavazással dr. Merkely Bélát választották.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.