Brutális kórházi adósság alakulhat ki idén

Alighogy kifizetett tavaly év végén a magyar állam 55 milliárd forintot a közfinanszírozott egészségügyi intézmények tartozásaira, máris közel 10 milliárdra rúg az adósságállomány – állítja felmérései alapján a kórházi beszállítók érdekeit képviselő Orvostechnikai Szövetség.

A kormány 2022 decemberében összesen 55 milliárd forint tartozást fizetett ki a kórházi beszállítóknak – írja a Népszava. Ennek ellenére a Magyar Államkincstár adatai szerint 7,5 milliárd forint tartozással zárták az évet az állami intézmények, amibe azonban nem tartoznak bele az alapítványi formában működő, orvosképzést folytató egyetemek tartozásai. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem együttesen 2,2 milliárd forint adósságot halmozott fel, míg a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem tekintetében nincs elérhető információ.

sztetoszkóp, pénz, forint
Jelentős adósságállománnyal zárták a 2022-es évet a magyarországi kórházak. Fotó: Getty Images

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy fogalmazott a lapnak: az adatokból jól látszik, hogy a helyzet tarthatatlan. Többletforrásra lenne szükség ahhoz, hogy a kórházak adósságmentesen tudjanak gazdálkodni. Az idei évben mindenképpen számolni kellene ráadásul az energiaárak növekedésével és az egyéb inflációs költségekkel. Máskülönben a tavalyi évben kialakult, hozzávetőleg 60 milliárdos adósságállomány idén akár 80 milliárdra is hízhat. Ezzel szemben a 2023-as költségvetési törvénytervezetben az egészségügyre fordítandó kiadások csupán 9 százalékkal haladják meg a 2022-es tervszámokat, ami még a tavalyi 15 százalékos inflációt sem ellensúlyozza – figyelmeztetett Rásky.

A Népszava által megkérdezett intézményvezetők arra számítanak, a tavalyi évhez hasonlóan idén is mintegy 3-5 milliárd forinttal emelkedhet majd havonta a kórházak adóssága. Azért csupán ennyivel, mert a kormányzat újabb területeket, például a műszaki-gazdasági feladatokat is központosítaná, így azok a Pénzügyminisztérium alá tartozó Központi Ellátási Feladatkezelőhöz (KEF) kerülnének. Egy kórházi gazdasági igazgató elmondta, több intézményben olyan kevés a havi finanszírozási keret, hogy a béreket is nehezen tudják kifizetni belőle. Ennél fogva a műtéti anyagok, gyógyszerek és műszerek beszerzése mindenképpen eladósodáshoz vezetne. Ezek a feladatok kerülhetnek át a KEF-hez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!