Az új ügyeleti rendszer veszélyeztetheti a betegellátást

Februártól életbelépett az új ügyeleti rendszer Hajdú-Bihar vármegyében. Itt az eddigi 22 háziorvosi ügyelet helyett már csak 10 helyen lehet orvoshoz fordulni. Az Országos Mentőszolgálat által szervezett új rendszert év végére Budapest kivételével az egész országban bevezetnék, ám a szakma egy része szerint ez veszélyeztetné a betegellátást.

A kamara nem támad senkit, egyszerűen annyira méltatlan helyzetben vannak a betegek, ami ellen tenni kell – reagált a Magyar Orvosi Kamara főtitkára az egészségügyi államtitkár kijelentésére, miszerint a kamara méltatlan támadást indított a betegek ellen. Az ATV Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szükségesnek látja az ügyeleti rendszer átalakítását, de nem úgy, ahogy azt a kormány teszi. Kunetz Zsombor szerint amennyiben sok orvos mondja fel az önként vállalt túlmunkát, megtörténhet, hogy az ellátás is veszélybe kerül.

orvos, beteg, ügyeleti rendszer, ügyeleti ellátás
Változik az ügyeleti ellátás. Fotó: Getty Images

Akár le is állhat az ellátás

,,Nehéz az orvosokat bevonni az ügyeletbe. Pláne úgy, hogy a háziorvosok a szerződés aláírásával bárhova beoszthatóvá válnának a megyében" – jelentette ki Mangó Gabriella, egy gyöngyösi háziorvos, aki még hezitál, hogy aláírja-e a szerződést. Az ügyeleti rendszer átalakításával többen elégedetlenek. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke korábban arról beszélt, a háziorvosok képviselői úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződéseik felmondását, és elzárkóznak az új ügyeleti szerződések aláírásától. 

,,A háziorvos olyan kötelezettséget is vállalna, amelyhez nem ért, mert a háziorvosolás egy szakma, a mentés és a sürgősségi ellátás pedig egy másik szakma. Ez semmi más, mint a betegek veszélyeztetése, olyan, mint amikor a reumatológussal szeretnék nagy hasi műtétet elvégeztetni" – vélekedett a kormány döntéséről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. Ráadásul, ha a háziorvosok zöme felmondja az önként vállalt túlmunkát, amely sok helyen az ügyeleti ellátást biztosítja, az országban sok helyen leállhat az ellátás – magyarázza a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!