Az ápolók után az orvosok is tiltakoznak

Az orvostársadalom jelentős része felmondaná az önként vállalt ügyeleteit. Küldöttgyűlésen dől majd el, hogyan álljanak ki érdekeikért.

A Magyar Orvosi Kamara február 4-re hívott össze országos küldöttgyűlést, ahol arról döntenek majd, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetnek be a szakmai és egzisztenciális érdekeik megvédése miatt – értesült a napi.hu A kamara előzetes felmérése szerint az orvostársadalom részéről jelentős és egységes hajlandóság van arra, hogy az önként vállalt ügyeleteket felmondják és a szerződéseiket letétbe helyezzék.

érdekképviselet, orvostársadalom, ügyeleti rendszer, orvos, felmondás
Együttesen állnának ki érdekeikért az orvosok. Fotó: Getty Images

Bárhová helyezhetők ezentúl az orvosok

Kincses Gyula, a MOK elnöke a meghívójában azt írja: ahogy attól előre tartottak, az új törvény és rendeletek miatt az orvosok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, sérül az autonómiájuk. Még csak két hét telt el, de máris alacsonyabb bérpótlékokat és illetményeket kaptak a kollégák, nem beszélve az átvezénylést lehetővé tévő szerződésmódosításokról.

2023. január 1-én lépett életbe az az egészségügyi törvény- és rendeletcsomag, amire decemberben bólintott rá a parlament. A MOK szerint a törvény ellentétes az orvosi lét hagyományos szabadságával és értékrendjével, történeti és európai kitekintésben is példátlanul kiszolgáltatottá teszi a magyar orvostársadalmat.

Mint írják: „életkorra való tekintet nélküli munkára kényszerítik az orvosokat, megyén belüli ide-oda áthelyezik őket, előfordul, hogy napi háromórás ingázásra kötelezik őket.”

A szakdolgozók is tiltakoznak

Mindeközben sztrájktárgyalást kezdeményeznek és tiltakozó akcióra készülnek az egészségügyi szakdolgozók is – tudta meg a 24.hu. Ők az ellen tiltakoznak, hogy egy tavaly év végi rendelet szerint nem januártól, hanem csak júliustól kapnak majd béremelést.

A kétlépcsős béremelés üteme azért váltott ki felháborodást, mert az emelés éves szinten mindössze 10–12 százalékos, ami a jelenleg 20 százalék feletti inflációt sem kompenzáló növekedést jelent. Ezt bérfelzárkóztatásnak sem lehet nevezni – mondta a 24.hu-nak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Hozzátéve: sztrájktárgyalást kezdeményeznek a kormánnyal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.