Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Nemzetközi és hazai siker: megduplázódott a szívátültetések száma
Hat magyar beteg kapott új szívet külföldről január óta. Magyarország az év elején csatlakozott az Eurotransplanthoz, a nemzetközi szervallokációs szervezethez. Ennek lényege, hogy a tagországok betegei sürgős esetben külföldről is kaphatnak szervet.
Rettegő zsenik: 5 világhíres hipochonder
Ismerik a viccet, ami arról szól, hogy milyen felirat olvasható a hipochonder sírján? "Ugye, megmondtam!" Ezúttal olyan ismert embereket gyűjtöttünk össze, akik egész életükben rettegtek valamilyen kórtól. Az is kiderül, hogy végül mi vitte el őket.
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő fátyolfelhőzet mellett általában napos idő valószínű. Csapadékra nem várható. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.