Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Felcserélhető-e az eredeti gyógyszer a biohasonlóval?
Az originális biológiai gyógyszer szabadalmi idejének lejártával létrehozható annak biohasonló változata. Ez azonban nem pontos mása az eredeti biológiai készítménynek, így gyógykezelés során az eredeti felcserélése további klinikai vizsgálatokat igényelhet.
Tízmillió járhat egy háziorvosi praxisért
A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Mit mutat Hollywood az orvosokról?
Az emberek jelentős része a személyes élményein kívül a mozifilmekből és főleg a televíziós orvosi-kórházi sorozatokból szerzi ismereteit a gyógyításról. Magyarországon is elsősorban az amerikai szórakoztatóipar termékei foglalják el a piacot e témaszegmensben, azaz egyáltalán nem mellékes, hogy mit sugall Hollywood a gyógyítás hétköznapjairól.
Így lett rutinműtét a veseátültetés, és csak most jön a 3D
Az első sikeres veseátültetésre Bostonban került sor 1954-ben egypetéjű ikrek között (akiknél nincs szükség immunszuppresszióra). A műtétet Joseph E. Murray végezte, aki a transzplantáció területén végzett munkájáért 1990-ben Nobel-díjat kapott.
Megvan, mitől függ a szexuális étvágyunk
Szexuális étvágyunkat számos tényezővel magyarázzák hormonoktól az életkoron át egészen a fogamzásgátló módszerekig, egyesek tudományosan is igazoltak, míg mások csak mítoszok. Két ausztrál egyetem közös kutatást végzett, hogy feltérképezze a szex belső motivációit.
Mennyire hasonló a biohasonló?
A biológiai gyógyszerek számos súlyos betegségben szenvedő páciens számára jelentenek új reményt, előállításuk azonban rendkívül költséges. Olcsóbb alternatíváik lehetnek a referenciagyógyszert "másoló" biohasonlók, melyek azonban nem tekinthetőek teljesen azonosnak az eredeti biológiai gyógyszerrel. Mennyire lehet mégis hasonló a biohasonló?
Egyedülálló műtéteket végez egy magyar orvos
Sokan azt gondolják, a visszeres láb csupán esztétikai kérdés, pedig idővel a kidudorodó erek vénás elégtelenséget, sőt, lábszárfekélyt is okozhatnak. A lakosság legalább 30-35 százaléka érintett valamilyen fokú visszértágulatban, de csak kevesen szánják rá magukat a műtéti eljárásra. Dr. Szabó Attila PhD. érsebész Kelet-Európában egyedülálló, fájdalommentes kezelést alkalmaz.
Nagy béremelés jön az egészségügyben (2)
A magyar egészségügy katasztrofális állapotban van. A betegek ellátásának átlagos színvonala egyre rosszabb. Az egészségügy megérett a teljes rekonstrukcióra. Ennek egyik legfontosabb jele, hogy a rossz szervezettség, a leromlott infrastruktúra, a rossz munkafeltételek és alacsony bérek miatt a szakemberhiány és az elvándorlás is növekszik. A kormány béremelési hullámmal akar gátat vetni a folyamatnak.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.