A pánikbetegség előfordulása

A pánikbetegség elsősorban fiatal felnőtteknél alakul ki, és nők nagyobb arányban fordulnak orvoshoz a panaszaival. Kialakulásának okai még nem tisztázottak.

A pánikbetegség során hirtelen, látszólag mindenféle külső ok nélkül tör a betegre rosszulléttel járó szorongás. A rohamok intenzitása és gyakorisága betegenként más és más, ahogyan a kiváltó okok is sokrétűek lehetnek. Általánosan elfogadott okot egyenlőre nem sikerült azonosítani, bizonyos genetikai, hormonális és pszichés okokra is visszavezették kialakulását.

A statisztikák szerint a nők körében kétszer akkora a pánikbetegség előfordulás
A STATISZTIKÁK SZERINT A NŐK KÖRÉBEN KÉTSZER AKKORA A PÁNIKBETEGSÉG ELŐFORDULÁS

Előfordulását tekintve is viszonylag kevés szabályszerűség figyelhető meg a betegség kapcsán. A fejlett országokban évről-évre nő a pánikbetegek száma, egy adott évben a lakosság 2,5 százaléka szenved tőle. A legtöbb betegséggel ellentétben nem nő a korral az előfordulása, elsősorban a fiatal felnőtteknél alakulhat ki. Körülbelül minden második pánikbetegnél 24 éves kora előtt jelentkeznek a betegség első tünetei, de kellő fizikai érettség esetén előfordul a serdülőkor előtt is. Családi halmozódás is megfigyelhető, ami a betegség genetikai hátterét sejteti, egyértelmű bizonyítékot azonban erre még nem találtak.

A statisztikák szerint a nők körében kétszer akkora a pánikbetegség előfordulási aránya, ez azonban nem feltétlenül fedi a valóságot. A férfiak ugyanis kimutathatóan kisebb arányban fordulnak orvoshoz, a gyógyszeres kezelés helyett pedig sokuk inkább valamilyen káros szenvedéllyel enyhítik a panaszokat.

A pánikroham – mint a neve is mutatja – „páni” félelmet takar. A tünetek változatosak lehetnek, melyről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

Pánikbetegség gyanúja esetén a helyes diagnózis felállításához szükséges kizárni a tünetek esetleges szervi eredetét. A szív-érrendszeri, gyomor-bélrendszeri illetve neurológiai tüneteket mutató betegek jelentős hányada pánikbeteg. Ez azonban fordítva is igaz, fennáll a veszélye ugyanis, hogy valamilyen szervi eredetű megbetegedés tüneteit egyszerű pánikrohamként értelmezi a szakorvos, így a beteget is félrekezelhetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.