A rohamokban érkező, erős szorongással és rosszulléttel járó pánikroham egyre gyakoribb, bizonyos felmérések szerint a lakosság 2,5 százaléka szenved tőle. Pontos adatokat viszont nehéz mondani, a pánikbetegség diagnózisának felállítása ugyanis nem egyszerű. A rohamok gyakorisága és intenzitása egyénenként változhat, sokan pedig nem is fordulnak orvoshoz a tünetekkel, illetve egyéb, gyakran súlyos betegséget sejtenek mögötte. A szív-érrendszeri, gyomor-bélrendszeri illetve neurológiai tüneteket mutató betegek jelentős hányada pánikbeteg.
Ennek persze az ellenkezője is gyakorta előfordul, vagyis az orvos valamilyen veszélyes, szervi probléma tüneteit is a pánikbetegség számlájára írhatja. A helyes diagnózis felállításához ezért elengedhetetlen, hogy a rosszullétek lefolyásáról és körülményeiről részletes és pontos képet kapjon a szakorvos. A kórelőzménynek tartalmaznia kell az első rosszullét leírását - a tüneteket, azok megjelenési sorrendjét, a tünetek fennállásának idejét, tekintetbe véve a külső körülményeket -, és a roham ismétlődését. Fel kell deríteni továbbá, hogy a rosszullétek összefüggésbe hozhatóak- e valamilyen külső tényezővel. Így derülhet fény többek között az agorafóbiára (rettegés a nyílt tértől és a nagy tömegtől) is.
Első lépésként így a szervi eredetet kell kizárni, még abban az esetben is, hogyha a beteg amúgy fiatal, erős szervezetű és életmódja sem sorolja bármelyik komolyabb betegség rizikófaktorába. Ezt a tipikus alapvizsgálatokkal lehet megtenni - vérnyomásméréssel, a vérkép elemzésével, a vércukorszint és a pajzsmirigy hormonszintjének mérésével és EKG-val . A gyógykezelést csak ezt követően lehet megkezdeni, jellemzően antidepresszánsokat és a benzodiazepineket ír fel a betegnek az orvos.
