Mit mutat a süllyedés a laboreredményen?

Orvosi vizsgálatok során igen gyakran kerül sor teljes vérkép elrendelésére, az eredményekből sok minden kiderülhet a páciens egészségi állapotáról. Ugyanakkor az átlagember számár a kézhez kapott laboreredmények elég bonyolultnak tűnnek.

Mit jelent a vörösvérsejt-süllyedés?

A minőségi vérkép egyik fontos eleme a vérsejtek süllyedésére vonatkozó adatok. Ezt megállapítandó a laborban azt vizsgálják, hogy a vérben - amit egyébként nem hagynak megalvadni - a sejtek milyen sebességgel ülepednek le. Ehhez a levett vért egy vékony, függőlegesen álló csőben helyezik el. A gravitációnak hála, a meg nem alvadó vérben a vörösvérsejtek és a plazmafehérjék összetapadnak és a cső aljára süllyednek. A cső felső felén ekkor csak a szalmaszínű plazmaoszlop marad, ennek hosszát egy óra múltán mérik meg. Ez tehát a technológia, de nézzük, mire engednek következtetni az eredmények.

A MINŐSÉGI VÉRKÉP EGYIK FONTOS ELEME A VÉRSEJTEK SÜLLYEDÉSÉRE VONATKOZÓ ADATOK.
A MINŐSÉGI VÉRKÉP EGYIK FONTOS ELEME A VÉRSEJTEK SÜLLYEDÉSÉRE VONATKOZÓ ADATOK.

A vérsüllyedésnek van úgynevezett normálértéke, azaz az összetapadt sejtes részek, avagy aggregátumok, ha ennyi idő alatt érnek le a cső aljára, akkor nagy valószínűséggel minden rendben van. A normálértéket külön határozták meg férfiak és nők esetében illetve nem mindegy milyen életkorú a beteg.

A süllyedés normálértéke

50 év alatti nők esetében 20 mm egy óra alatt

50 év alatti férfiak esetében 15 mm egy óra alatt

50 év feletti nők esetében 30 mm egy óra alatt

50 év feletti férfiak esetében 20 mm egy óra alatt

A vér testünk életadó folyadéka, oxigént és tápanyagokat szállít a sejtekhez, salakanyagokat és egyéb anyagcseretermékeket juttat el a kiválasztás helyszínére. A vér szüntelenül áramlik, végtelen körforgásban kering az érrendszerben. De mitől lesz jó a vérünk? Olvassa el!

Mit jeleznek az eltérő értékek?

Amennyiben a süllyedés magas értékű, akkor nagy valószínűséggel valamilyen tumor, fertőzés vagy gyulladás van a szervezetben illetve súlyos vérszegénység vagy vesebetegség áll fenn. Ilyenkor az orvos további vizsgálatokat kérhet, feltéve, hogy a vérkép többi adatából, például a vörös- vagy fehérvérsejtszámból nem tud pontosabb képet kapni a szervezeten belül játszódó folyamatokról. Mindenesetre az első lépés annak megállapítása, hol található esetleg gyulladás a szervezetben, mert a magas érték szinte biztosan erre utal. A gyulladás megszüntetésével a vérsüllyedés visszaáll a normál értékre.

Idősként az is előfordulhat, hogy a pajzsmirigy túlműködése miatt nő meg a vérsüllyedés-értéke, de ennek megállapítása további vizsgálatokat igényel.

Természetesen előfordulhat az is, hogy a vérsüllyedés alacsony értéket mutat, amit okozhat például a magas vörösvérsejt szám, a szívproblémák vagy a sarlósejtes vérszegénység . Tény azonban, hogy az alacsony süllyedésszám nem olyan aggasztó, mert számos teljesen ártalmatlan oka is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!