Jönnek az új betegkartonok

Még mindig nem tudni pontosan, hogy mikor vezethetik be az új törzskarton rendszert a háziorvosi praxisokban. Az új adatlap a mostaninál jóval több betegadatot tartalmaz majd - írja az inforadio.hu.

Az új törzskartonok a korábbinál sokkal részletesebb információt gyűjtenek össze a páciensekről, a betegeknek a saját egészségügyi állapotuk mellett adatokkal kell szolgálniuk szüleik, sőt, nagyszüleik kórelőzményéről is – mondta az InfoRádiónak még augusztus elején a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István közölte: korábban is számos kritikát fogalmaztak meg a készülő rendelettervezetről, mert sok információt sokszor a betegek sem tudnak felmenőikről.

„Ennek a törzskartonnak a tartalma szakmaiatlan és rossz. Olyan feltételeket, illetve olyan kérdéseket tartalmaz, amelyek nemcsak az orvost állítják kihívás elé, de a páciens számára sem biztosan megválaszolható” – mondta Éger István. A MOK elnöke szintén nyáron arra is felhívta a figyelmet, hogy a törzskartonok megújítása jelentős pluszmunka a háziorvosok számára.

Az új törzskartonok a korábbinál sokkal részletesebb információt gyűjtenek össze a páciensekről

„Egy ilyen törzskarton felvétele optimális esetben is minimálisan fél órát vesz igénybe. Jól tudjuk, hogy a háziorvoskar rendkívül elöregedett és túlterhelt. Akik dolgoznak, a többit helyettesítve is olyan mennyiségű betegük van, hogy emellett ezt a munkát egyszerűen a rendelési időben elvégezni nem lehet” – jelentette ki Éger.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke viszont üdvözölte, hogy a korábbinál lényegesen több adatot tartalmaz majd az új törzskarton. Úgy vélte, ez segítheti majd a prevenciót. „Minden beteg profitálhat majd abból, hogy sokkal több adatunk van. Tudjuk, hogy milyen körülmények azok, amik esetleg bizonyos betegségekre hajlamosítók, így ezekre a körülményekre jobban oda lehet figyelni” - mondta Póta.

A praxisprogramnak köszönhetően háziorvosi szakvizsga nélkül is dolgozhatnak a háziorvosi körzetekben az orvosok. Az égető háziorvoshiányra ez a szakemberek szerint nem a legmegfelelőbb válasz. Részletek!

Az új törzskartonokat eredetileg szeptember elsejétől vezették volna be, de lapinformációk szerint elképzelhető, hogy csak január elsejétől, vagy még később indul el a rendszer. Hivatalos bejelentés azonban egyelőre nincs a változás bevezetésének időpontjáról.

Forrás: inforadio.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!