Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Mit csinál az urológus?
Az urológus a húgy- és nemi szervekkel foglalkozó szakorvos. Nemcsak a férfiak fordulhatnak hozzá, foglalkozik mindkét nemnél a vesékkel, a húgyutakkal, a húgyhólyaggal, a nemi szervek húgyutakkal közös szakaszaival, férfiaknál a prosztatával, herékkel.
Mennyibe kerül a házipatika?
Gyerekkorunktól fogva azt tanuljuk, hogy ha valami kisebb bajunk van, csak bekapunk pár pirulát, és agyő orrfolyás vagy fejfájás. Ennek következtében jönnek létre a házipatikák minden háztartásban. A kérdés, hogy mit kell vagy érdemes otthon készletezni, és mennyibe kerül. Számba vettük, kiszámoltuk.
Mely kórházban lenne esélye a betegnek?
Ha tehetné, megnézné a kimutatásokat, amelyekből kiderül, hogy az orvos, aki kezelni vagy műteni fogja, korábban milyen sikerrel gyógyított? Igen? Akkor olyan ellátásban érezné jól magát, ahol a mérési adatok, a számok meghatározóak. Elmondjuk, hogy miért.
Az ország döntő részén borult, párás, több helyen tartósan ködös időre számíthatunk (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb felhő valószínű. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat, majd késő délutántól egyre többfelé várható jellemzően gyenge intenzitású csapadék: az Északi-középhegység, Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb térségében ónos eső, délebbre inkább eső valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között változik, de délnyugaton ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a határvidéken 10 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.