Egészségügyi adatainkat gyűjti a kormány

Nemcsak panaszainkra és kórelőzményünkre, hanem szinte az összes szokásunkra és a családi titkainkra is kíváncsi a kormány. Az adatokat pedig a háziorvosokkal gyűjtetik majd be.

Adatgyűjtésre kötelezik a háziorvosokat

A Népszava cikke szerint a nem direkt egészségügyi adatokkal kapcsolatban ugyan megtagadható a válaszadás, de ezt a lehetőséget csak a kérdéssor végén kínálja fel az űrlap. Mint ismeretes, hamarosan minden korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtésre kötelezi a háziorvosokat egy minap megjelent jogszabály.

Új törzskarton-rendszer jön Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, megjelent a háziorvosi törzskarton vezetésére vonatkozó rendelet, amely szerint a törzskarton adatait az orvosnak 2018. július 1-jétől számított három éven belül kell feltöltenie az erre szolgáló informatikai rendszerbe. Hogy mit jelent ez pontosan, kiderül korábbi cikkünkből .

A jövő júliustól életbelépő rendelkezés szerint , egy tetőtől talpig végzett, alapos vizsgálat valamennyi adatát rögzítik majd az úgynevezett elektronikus törzskartonon.

háziorvos, háziorvosok, adatgyűjtés, egészségügy, törzskarton, törzskarton-rendszer
Hamarosan egészségügyi adatgyűjtésre kötelezi a háziorvosokat

Mik lesznek a kérdések?

A kérdések között szerepel majd például, hogy a családban mikor és milyen krónikus betegségek fordultak elő, volt-e valakinek daganata , és ha igen, hány éves korban, illetve diagnosztizáltak-e allergiát , cukorbetegséget vagy magas vérnyomást a rokonságban. A törzskarton külön rákérdez az apa, anya, testvér, gyermek és unokatestvér betegségeire is.

Az űrlap az orvosi kérdések mellett lényegében egy szociológiai kérdéssort is tartalmaz. Egyebek mellett vallani kell majd arról is, hogy éppen dolgozunk-e, s ha igen részállásban, vagy vállalkozóként, netán eltartottak vagyunk. Az orvosnak ki kell kérdeznie pácienseit a dohányzási , alkoholfogyasztási , étkezési szokásaikról , valamint arról is, hogy mennyire látják sötétnek a jövőjüket, illetve milyen korán ébrednek reggelenként.

Miért van erre szükség? A kormányzati álláspont szerint minderre azért van szükség, hogy pontos képet lehessen alkotni a lakosság egészségi állapotáról. Korábban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy érvelt a törzskarton mellett, hogy ezekből a válaszokból lehet majd kiszámolni a valódi egészségügyi ellátási szükségletek költségeit. Azaz az adatbázis nyomán oda lehet majd telepíteni például a dohányzásról leszoktató programokat, vagy a rákszűréseket , ahol a legnagyobb a probléma az országban. Szerinte az adatokból az is kiderülhet, hogy hol, milyen terápiás szolgáltatásokra van szükség.

"Az új jogszabály úgy szörnyű, ahogy van" - állítja ezzel szemben Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő, aki szerint a háziorvos nem őrizheti meg ezeket a titkokat. Számos esetben ugyanis törvény kötelezi az adatok továbbítására. A szakember, akivel a teljes interjú itt érhető el , emlékeztet arra is, hogy az egykori Egészségbiztosítási Felügyelet már összeszámolta, mintegy 180 különféle jelentést kell a háziorvosoknak küldeniük az állami szerveknek, amelyeknek körülbelül a felében TAJ-azonosítóval és névvel együtt továbbítanak bizalmas egészségügyi adatokat. Minderről a betegek semmilyen információt és tájékoztatást nem kapnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!