Több ezer egészségügyi dolgozó tüntet

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.

Bérproblémák az egészségügyben

Az egészségügyi dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet által szervezett akción mintegy 7-8 ezren vettek részt. A tiltakozó megmozdulás az egészségügyi minisztérium közelében kezdődött, a résztvevők később a kormány épülete elé vonultak.

Ezalatt Magyarországon elhúzódik a rákgyógyszer-vita Nemcsak a betegeket és orvosaikat, hanem mindenkit közvetlenül érint az újfajta gyógyszertendereztetés, mert az eset jól kifejezi a magyar egészségügy több alapvető problémáját. A híreket hallva a betegek azt a kérdést tették fel, hogy most olyan gyógyszerrel kell-e beérniük, amelyet a hivatal rájuk kényszerít, vagyis nem jutnak hozzá ahhoz, amit orvosuk a legjobb szakmai meggyőződése szerint javasol. A Házipatika.com itt gyűjtötte össze, mit lehet tudni az olcsó rákgyógyszerekről .

Romániában mintegy 7-8 ezer egészségügyi dolgozó tüntet
Romániában mintegy 7-8 ezer egészségügyi dolgozó tüntet

Azt kérték a kormánytól, hogy törölje az egészségügyben alkalmazott különböző pótlékok 30 százalékban való korlátozását, módosítsa a tavaly elfogadott bérezési törvény rendelkezéseit, és március 1-jétől valamennyi egészségügyi alkalmazott esetében alkalmazza a tervezett béremeléseket, hogy szűnjenek meg az igazságtalan bérezési különbségek a rendszeren belül.

Amiatt is elégedetlenek, hogy a kormány meg akarja emelni az orvosok esetében a kötelező pótügyeletek számát. Kérik még továbbá, hogy 2018-ban egész évben kapjanak ebédjegyet az egészségügyben dolgozók.

Követelik, hogy a kabinet ne változtassa meg a társadalombiztosítási rendszert, ugyanis a járulékok fizetését át akarják hárítani teljes egészében a munkavállalókra. A tiltakozók szerint a tervezett intézkedés lényegében eltörölné a korábban számukra megítélt 25 százalékos béremelést.

Tüntetés a társadalombiztosítási rendszer reformja ellen

A társadalombiztosítási rendszer reformja ellen október elején az Alfa Kartell szakszervezet is tüntetést szervezett Bukarestben, de a bukaresti kormánykoalíció nem hajlandó lemondani a tervről. Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korábban elmondta, hogy a 2018-tól kilátásba helyezett béremelések a közszférában csak akkor hajthatóak végre, ha a társadalombiztosítási rendszert is megreformálják.

A kormány szerint a tb-járulékok teljes egészükben munkavállalókra hárítása következtében nem nőnek a dolgozók adóterhei, mert ezzel egy időben 4,25 százalékponttal 35 százalékra csökkentik a járulékokat, a személyi jövedelemadót pedig 16 százalékról 10 százalékra mérsékelik. A Sanitas a csütörtöki megmozdulást követően dönthet arról, hogy következő lépésként általános sztrájkot hirdet vagy nem.

Majdnem megbukott a magyar egészségügy Kettesre értékelik a választók az egészségügy színvonalát - derült ki a Závecz Research reprezentatív közvélemény-kutatásából. A választók kétharmada 1-es vagy 2-es osztályzatot adott, értékelésüket pedig nem a pártszimpátia, hanem tapasztalatok határozták meg. A műsorban Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója azt mondta, a jelenlegi rendszerben 5-10 évig tartható fent a magyar egészségügy .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.