A magánellátásban is a betegnek kell várnia

Évről évre egyre többen vannak Magyarországon, akik szükség esetén magánegészségügyi ellátást vesznek igénybe. A szektor növekedésének tendenciáiról Dr. Babai László életmód-orvossal beszélgettünk.

HáziPatika.com: Hogyan alakult a magánszolgáltatók száma, kapacitása az elmúlt években?

Dr. Babai László: A magánszolgáltatók piacán számban is, kapacitásban is folyamatos növekedés mutatkozik. Az utóbbi 2-3 évben a legszembetűnőbb a nagyobb, több rendelős szolgáltatók számának emelkedése. Korábbi jellemző elsősorban az volt, hogy orvos, gyógyszerész tulajdonosként nyitott, fejlesztett rendelőt, az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy piactól független pénzügyi befektetők jelennek meg tulajdonosként. Míg az előző, szakmai tulajdonosokra inkább a kisebb rendelők indítása, szerves növekedés, fejlődés a jellemző, az utóbbi tulajdonosok már indulásként nagyobb, komplexebb rendelőket nyitnak.

A magánszolgáltatók piacán folyamatos növekedés mutatkozik

HáziPatika.com: Milyen okai vannak a növekedésnek?

B.L.: A piaci növekedés mögött egyrészt az igények növekedése áll. Ez az igény megjelenik mind páciensek - szolgáltatást igénybe vevők, mind az orvosok - szolgáltatást nyújtók területén. Az igények növekedésének tekinthető az is, hogy a társadalomban egyre elfogadottabbá válik a magánorvosi szolgáltatás igénybevétele. Az igények fejlődése mellett másik hajtóerő a kínálat fejlődése - sorra jelennek meg a piacon olyan eljárások, melyek nem bírnak állami finanszírozással, és a szolgáltatók döntése, hogy nem várnak az állami finanszírozásra, elindulnak a magánfinanszírozási piacon.

HáziPatika.com: Ezzel párhuzamosan miként változott a betegszám?

B.L.: Évente 10-20% növekedés figyelhető meg a piacon, a legutóbbi felmérések és saját tapasztalatok alapján.

HáziPatika.com: Okoz-e problémát, hogy a növekvő igények kielégítéséhez találjanak elég megfelelően képzett szakembert?

B.L.: Igen, ma kifejezetten nehéz szakembert találni, pont a 40-50 év közötti szakemberekből van a legnagyobb hiány. Mind orvosok, mind nővérek terén. Ők, akik a magánegészségügy derekát adnák, már külföldön dolgoznak vagy a hazai gazdaság más szegmenseiben. A külföldön dolgozók hazacsábításának nehézségében egyszerre jelenik meg a hazai viszonyokhoz képest többszörös nyugati fizetési szint, a család kinti gyökéreresztése és a szakmai környezet eltérése.

HáziPatika.com: Melyek azok a szakterületek, ahol leginkább megjelentek a magánszolgáltatók?

B.L.: Hagyományosnak mondható a fogászat , a plasztikai sebészet, a foglalkozásegészségügy és a nőgyógyászat. Külön entitás a céges piacon a foglalkozásegészségügy mellett a menedzserszűrés. Jelentős piaca van továbbá a lézeres szemészeti beavatkozásoknak. Ezeken túl könnyen megjelennek és finanszírozhatóan elérhetőek még az ambuláns keretek között nyújtott szolgáltatások - mint például az endokrinológia, allergológia, urológia, fül-orr-gégészet, laborvizsgálatok, képalkotó vizsgálatok. Legkevésbé "magánpiac-képesek" a fekvőbeteg környezetben végezhető eljárások. Kettő között húzódnak meg az egynapos sebészeti beavatkozások.

Már egynapos műtétekért is a magánszektorhoz fordulunk. A magánegészségügy legnépszerűbb szolgáltatásairól korábbi cikkünkben olvashat részletesen.

HáziPatika.com: Mi az oka, hogy néhány területen nem tudnak megjelenni a magánszolgáltatók?

B.L.: Az onkológiai, idegsebészeti, szívsebészeti területeken nem jelennek meg magánszolgáltatók, mert ezek a területek nagy eszközigényűek, valamint az ellátáshoz fekvőbeteg-intézmény, a professzionális szolgáltatás nyújtásához, a komplikációk kezeléséhez pedig összeszokott team, megfelelő esetszám szükséges. Nem utolsósorban pedig olyan drágák, hogy finanszírozásuk megoldása magánzsebből jelenleg értelmezhető mennyiségi méretekben kivitelezhetetlen.

HáziPatika.com: Mennyire van egyensúlyban a kereslet-kínálat? Vannak üres kapacitások, vagy inkább a betegeknek kell várniuk?

B.L.: Ma már egyértelműen elmondható, hogy nagy általánosságban magánellátásban is a pácienseknek kell várniuk. Különösen igaz ez országos, nemzetközi szaktekintélynek számító, kiváló orvosoknál. Kihasználatlan kapacitásokról olyan területeken beszélhetünk, amelyek újonnan indultak, ismertségük még alacsonyabb, felfutó szakaszban vannak.

HáziPatika.com: Miből finanszírozzák az emberek a magánszolgáltatást?

B.L.: Ez egyre inkább vegyes képet mutat. Míg ezelőtt 8-10 évvel a páciensek jelentős többsége saját maga fizette ki a szolgáltatást, ma ez folyamatosan változik. Az egészségpénztári számla - a forgalom 21-23%-a - mellett megjelent és folyamatosan emelkedik az egészségbiztosítással rendelkező páciensek száma - ez jelenleg a forgalom 2,5-3%-át teszi ki. Hisszük, hogy ez a folyamat tovább fog erősödni a következő években, ha nem lesz semmilyen negatív makrogazdasági folyamat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.