Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Rákos nőket diagnosztizáltak félre
A napokban derült ki, hogy a 2010-14 között végzett méhnyakráktesztek legalább 208 esetben tévesen ítéltek rákmentesnek valójában méhnyakrákban szenvedő nőket Írországban. Közülük időközben 17-en már belehaltak a betegségbe, amely ha időben felfedezik, gyógyítható.
A magyar egészségügy ebből is rosszul jön ki
Eddig is tudtuk, hogy a magyar egészségügyre többet kellene költeni. Egy friss tanulmányból azonban világosan látszik, hogy lehetőségünk is lett volna rá: a hozzánk hasonlóan fejlett környező országok nagyobb ütemben fejlesztették egészségügyi ágazatukat.
Hogyan kell beszélni a rákos betegekkel?
A Magyar Hospice Alapítvány ezen a héten szombaton műhelyfoglalkozást szervez daganatos betegek szeretteinek, hozzátartozóinak a családon belüli és az egészségügyi szakemberekkel való kommunikációról. Gaal Ilonát, a program vezetőjét arról kérdeztük, miért olyan fontos, hogy a rákos betegekkel (és velük kapcsolatban) helyesen beszéljünk.
Halálra ítélik a gépekről lekapcsolt kisfiút
Alfie Evans, a lélegeztetőgépről lekapcsolt brit kisfiú története mára bejárta a világot. Most Beata Szydlo lengyel kormányfőhelyettes üzente meg az Európai Bizottságnak, hogy igenis foglalkozni kell a kisfiú ügyével. Alfie egy gyógyíthatatlan betegségben szenved, ezért bírósági döntés nyomán a napokban lekapcsolták az életben tartó gépekről.
Betegnek és ápolónak is megváltás (x)
Egy ágyhoz kötött hozzátartozó ápolása nagy felkészültséget kíván a gondozótól különösen akkor, ha műtét vagy bénulás miatt a beteg nem tud mozogni. A felfekvés megelőzése érdekében a rendszeres mozgatás és testápolás kulcsfontosságú, még akkor is, ha a beteg ellenkezik vagy eszméletlen. Ilyenkor minden olyan eljárás vagy tanács jól jön, amely könnyebbé teszi, és segít elviselni a tisztálkodással járó kényelmetlenségeket.
Nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzések adatai
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. Az Ítélőtábla kimondta, hogy nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban, azaz végre évekre lebontva, intézményenként lehet megismerni, melyik magyar kórház hogy áll a kórházi fertőzésekkel.
Nagy változás jön a gyógyszereknél
Egy uniós rendelkezés nyomán Európa egyik legszerteágazóbb, legsokrétűbb informatikai adattárháza épül ki. Évi 17 milliárd doboz vényköteles gyógyszer adatait rögzítik jövő évtől, aminek célja, hogy megakadályozzák a hamis gyógyszerek forgalomba kerülését.
Olcsóbbak lehetnek a gyógyászati segédeszközök
Ha mérsékelnék a gyógyászati segédeszközök áfáját, akkor olcsóbban juthatnának hozzá a betegek a botokhoz, a kerekesszékekhez, a speciális kötszerekhez, a vércukormérőkhöz, a pelenkákhoz és a hallókészülékhez is - állítja az gyógyeszközök gyártóit és forgalmazóit tömörítő Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége (OSZ).
A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.