Robotok dolgoznak majd a szuperkórházban

Állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaság valósítja meg az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumát.

Egy állami cég 720 millió forintot kap

A társaság megalapításáról és 720 millió forintos vagyonának rendelkezésre bocsátásáról intézkedő kormányhatározat értelmében a dél-budai centrum beruházását a zrt. az Egészséges Budapest Program szervezeti keretein kívül, de a programmal együttműködésben valósítja meg, a Dél-budai Centrum létrehozásával összefüggő koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott bevonásával.

Kórház, centrumkórház, beteg, egészségügy, Egészséges Budapest Program Dél-budai centrumkórház egészségpláza Bedros Róbert Szent Imre Egyetemi Oktatókórház kórház
720 millió forintból épül a szuperkórház

Bedros Róbert miniszterelnöki megbízott idén márciusban az elmúlt száz év legnagyobb zöldmezős egészségügyi beruházásának nevezte a dél-budai centrumkórházat, amely - mint mondta - 1,2 millió ember ellátását szolgálja majd. Közölte, hogy egy 1200 ágyas modern tömbkórházat terveznek létrehozni, ahol a tudomány jelenlegi állásának megfelelően lehet gyógyítani a legkülönbözőbb betegségeket.

Az új kórház inkább egészségpláza lesz

Bedros, a dél-budai centrumkórházért felelős miniszterelnöki megbízott a Borsnak is beszélt arról, milyen lehet az M1-M7-es autópálya mellé tervezett új budai kórház. Szerinte az új kórház inkább egészségpláza lesz, ahol az emberek a gyógyulás alatt sem lesznek kiszakítva teljesen megszokott környezetükből. Lesz kettő helikopterleszálló is, működik majd benne egy mentőállomás és a gyógyszerek pótlásáról robotok gondoskodnak az egyes osztályokon.

Mint mondta, az intézmény szakmai bázisát a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház adja majd, ahonnan az aktív osztályok költöznek át a Dél-budai Centrumba. Az intézmény 1,2 millió ember gyógyítását szolgálja majd.

A jövő kórházát építjük a jelenben. Ez nem kis feladat, hiszen olyan intézményt kell létrehoznunk, amely képes lesz befogadni az öt év múlva legmodernebbnek számító műszerparkot. Mivel a beruházás zöldmezős, így a tervezők ceruzáját csak a gyógyítás hatékonysága és a betegbiztonság kritériumai irányítják. A meglévő intézmények átalakítása és bővítése esetén a falak szabhatnak határt az elképzeléseknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!