Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Rákot okoz a megtört szív
Erre a betegségre nyugodtan kimondhatjuk, hogy a baj nem jár egyedül vagy csőstül jön. A megtört szív szindróma eleve feltételez egy nagy, érzelmileg nehezen kezelhető veszteséget, amit tetéz a keringési zavar, és végül a rák. Érhet ennél nagyobb csapás egy embert?
"Senkinek nem mondom, hogy vetesse el a gyerekét"
Sevcsik M. Anna személyes érintettsége révén tapasztalta meg, milyen nagy szükség is lenne idehaza a magzati szűrővizsgálatok szélesebb körű megismertetésére, valamint arra, hogy azok bárki számára térítésmentesen elérhetők legyenek. A 2018-as Egészséghősök pályázat közönségdíjasával, a Babagenetika Mozgalom alapítójával beszélgettünk.
Más nemzet, más széklet, más betegségek?
Biológusok azt a célt tűzték ki, hogy székletminták elemzésével kiderítik, miért élnek az éppen fellelhető mikrobák az adott ember bélrendszerében, s ehhez mi köze van annak, hogy hol él valaki, vagy mit eszik. Sőt a minták elemzésével olyan információkhoz szeretnének jutni, amelyek rávilágítanak a páciens várható betegségeire. A projekthez ma már bárki csatlakozhat a világon.
Egy hal segíthet az amputáltakon
Az emberek régi vágya, hogy a sérülések miatt elveszített végtagokat vissza tudja növeszteni, ahogy például a szalamandrák teszik. Eddig nem értettük a regenerációs folyamat genetikai hátterét, de most egy édesvízi hal hozzásegíthet bennünket a titok megoldásához.
"Senki sem lehet 100 százalékig vegán"
Magyarországon is egyre többen figyelnek oda az étrendjükre, persze, van még hova fejlődnünk - vallja Végh Dóri vegán influencer. Az Egészséghősök pályázat egyik jelöltjével az egészséges életmód fontosságáról, illetve a húsmentes élet szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk.
Így tesz tönkre egy lelki trauma
A poszttraumás stressz szindróma egy szorongásos lelki zavar, amely valamilyen traumatikus esemény után következik be. Kezeletlenül egészen súlyossá válhatnak a tünetek, egy új kutatás azonban fontos felfedezést tett, ami a gyógyítási lehetőségeket is bővítheti.
A fogtisztítás meglepő módjai
A legtöbb ember fogkefét, fogkrémet, fogpiszkálót és fogselymet használ a fogak tisztításához, de ezek használata nem általános a világon. Számos bennszülött nép és a fejlődő országok lakói közül sokan tradicionális technikákat alkalmaznak a fogak tisztítására. Vajon érdemes átvenni valamelyiket?
A kurkuma hihetetlen hatására derült fény
A kurkuma csodálatos képességeiről könyvtárnyi irodalom van már. De az a rákkal szembeni erő, amit nemrégiben állítottak munkába, valószínűleg minden korábbin túltesz. Gyerekek, tinédzserek életét mentheti meg az új eljárás, aminek középpontjában a sárga gyökér hatóanyaga áll.
Ezért éri meg színesen étkezni - infografika
Talán nem véletlen, hogy a világ egyik legegészségesebb és követésre ajánlott konyhája a mediterrán, egyben a legszínesebb is. A színek általában más típusú tápanyagokat jelölnek, ezért minél szélesebb a színskála, annál nagyobb valószínűséggel közelítünk a teljes értékű táplálkozáshoz.
Mérés, amely kimutatja a várható térdfájdalmat
A legtöbb ember többször is találkozik térdfájással az élete során, hiszen ezt az ízületet gyakran éri komoly, sérülési kockázattal járó terhelés. Olykor minden előjel nélkül következik be a sérülés, jelenik meg a fájdalom. Egy új módszer azonban egyetlen méréssel segít megjósolni, hogy fennáll-e a térdkalácsficam veszélye.
Átmeneti szakadozások mellett többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, emellett párásság is előfordulhat néhol. Időszakos jelleggel előfordulhat kisebb eső, zápor - legkevésbé a középső országrészben. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de az északkeleti tájakon néhol csak 4, 6 fok valószínű. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.