Így gyógyítanak piócákkal

Az elvesztett ujjak, fülek és a többi függelékünk újracsatlakoztatásával foglalkozó mikrosebészek számára a piócák felbecsülhetetlen értékű orvostechnikai "eszköznek" számítanak. Nélkülük egyes esetekben sokkal nehezebb volna a sebek gyógyulása.

A vérszívó férgeknek hosszú történetük van az orvostudományban. Első nyilvántartott terápiás felhasználásuk olyan, az ókori Egyiptomban is tapasztalt betegségekhez kötődnek, mint az orrvérzés és a köszvény. De használták kínai, arab, ógörög és római orvosok is az antik feljegyzések szerint. Azóta az orvosok évszázadokon át használták a piócák vérszívó képességét mindenfélére betegség gyógyítására az aranyértől a fejfájáson át a depresszióig, sőt a süketségig. A 19. századi Európában az orvosi pióca annyira népszerű volt, hogy az intenzív begyűjtése miatt majdnem teljesen kipusztult. Miután azonban az orvostudomány elhagyta azt az elképzelést, hogy a legtöbb betegséget vérfelesleg okozza, a piócaterápia elvesztette nagy népszerűségét.

piócák
Az orvosi piócák sokat segíthetnek a vérkeringés helyreállításában - Fotó: 123rf

Külön érdekesség, hogy Magyarország egykor piócanagyhatalom volt. A Pesti Napló, 1933. január 15-i számában erről a következőket írta: "Nemcsak ma, hanem mindig Magyarország volt a legelső pióca exportáló ország. Az öreg Wamberger, a világhírű Vámbéry Árminnak az apja szintén Európa szerte jó csengésű névvel rendelkezett, bár nem a geográfia, a nyelvtudomány és a keleti politika terén, hanem csak a pióca export terén. Dunaszerdahely volt akkor az európai piócapiacok központja. [...] A piócakereskedő a régi világban vett egy már semmi másra nem való gebét, naplementekor belevezette egy piócákban bővelkedő mocsárba, melynek vize a lónak hasig ért, és kikötötte a lovat egy vízbe vert karóhoz. A piócák megrohanták a gebét, s egy óra múlva, mikor a gazdája kivezette a szárazra, már két-háromszáz darab piócát szedett le róla. A ló két-három piócázásnál többet nem bírt ki." Sőt feljegyzések szólnak arról is, hogy Napóleon is Magyarországról rendelt hatmillió piócát a hadseregének.

A mikrosebészet fontos eszköze

Ma már a piócázás nem elterjedt módszer az orvosok körében, de az egyensúlyhiányos vérkeringés esetén a transzfúzió egyfajta megfordításának eszközeként a piócának legitim helye van a modern orvoslásban is. A felhasználásuk manapság a mikrosebészetre korlátozódik, amikor testrészeket, például a kéz- és lábujjakat, a füleket, az ajkakat, az orrot vagy akár a fejbőrt visszahelyezik a helyükre. A piócát afféle utolsó bevethető eszközként használják többnyire, amikor más módszert már nem találnak.

A pióca egyik első mikrosebészeti alkalmazása 1985-ben volt egy ötéves gyermeknél, akinek a fülét egy kutya harapta meg. Néhány nappal azután, hogy a sebészek visszavarrták a szervet, az fehérről kékre változott a vérképződéstől - írta a The New York Times beszámolója. Miután nem sikerült kezelni véralvadásgátló szerekkel és apránként történő ürítéssel, Joseph Upton harvardi orvos két piócát tett a fülre, amely rögtön gyógyulni kezdett. Manapság az orvosok többsége, még azok is, akik rendszeresen hajtanak végre rekonstrukciós műtéteket, soha nem fog piócákkal találkozni, ám a plasztikai sebészek bizonyos körülmények között rákényszerülnek a használatukra - mondta a PopSci magazinnak Adnan Prsic, a Yale Egyetem Orvosi Iskolájának plasztikai és rekonstrukciós sebésze, aki régóta dolgozik piócákkal.

Az orvosok a következővel magyarázzák a piócák használatát. Például egy levágott ujj visszahelyezéséhez a sebész összehúzza a csontokat, összekapcsolja az elvágott inakat és idegeket, visszavarrja az ereket a megfelelő helyre, majd a bőrt is rögzíti. Egyes esetekben az újonnan csatlakoztatott artériák több vért szállítanak az ujjba, mint amennyit a vénák ki tudnak szivattyúzni. Ez duzzadt, bíborszínű ujjakat eredményez. A véráramlásnak ez az egyensúlyhiánya veszélyeztetheti az ujj gyógyulását, és bizonyos esetekben halálossá is válhat. Így vagy úgy, a vért ki kell szivattyúzni az ujjból, s ezt a feladatot a piócák kiválóan elvégzik.

Hasznok és kockázatok

A művelet általában úgy zajlik, hogy a beteg ne láthassa, mert vannak, akik megijednek a látványtól. A szakemberek felhelyeznek egy piócát a duzzadt területre, s a vérszívó, amelynek 300 foga van, sebet ejt a bőrön, és táplálkozni kezd. Mintegy 40 perc alatt akár 15 milliliter (körülbelül egy evőkanálnyi) vért is kiszívnak. Amikor az állatok eléggé megtelnek, egyszerűen lepottyannak a bőrfelületről. De a piócaterápia nem csak a vérszívásról szól. Az állat nyála különféle bioaktív vegyületeket tartalmaz, ideértve a véralvadásgátlókat , érzéstelenítőket, antihisztaminokat és értágítókat. "Ezek az anyagok tulajdonképpen olyanok, mint a gyógyszerek" - jelentette ki Prsic. Ezek az anyagok gondoskodnak róla, hogy ne lehessen érezni a harapását, s így a pióca folyamatosan táplálkozhat.

Kisebb csodát vittek végbe azok az ausztrál orvosok, akik egy cápatámadás túlélőjének szétroncsolt kezét piócák segítségével mentették meg. A 33 éves Glenn Orgiast szörfözés közben támadta meg a több mint két és fél méteres fehércápa. A férfi kezét csak egy három centiméteres bőrdarab tartotta a helyén, így orvosai szinte biztosak voltak benne, hogy nem sikerül megmenteni. Az orvosoknak piócák segítségével sikerült visszaállítaniuk a sérült kéz vérkeringését. Részletek!

A piócák gyakori alkalmazása miatt viszont nagyobb szükség lehet vérátömlesztésre , hiszen sok lehet a vérveszteség. Mivel a pióca a vért baktériumok segítségével emészti meg, fertőzés is előfordulhat. Néhány közelmúltbeli tanulmány szerint az egyik fontos "piócamikroba", az Aeromonas hydrophila antibiotikum-rezisztenciája megnövekedett, és az a fertőzés leggyakoribb oka. Egy ötéves retrospektív tanulmányban kimutatta, hogy a piócakezelésen átesett emberek körében a fertőzések aránya körülbelül 4 százalékos volt. A fertőzés kockázata az egyik oka annak, hogy megelőző intézkedésként a pióca-terápiára kiírt betegeknek antibiotikumokat adnak, mivel az állatokat nem lehet úgy sterilizálni, mint egy szikét vagy injekciós tűt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!