A vérszívó férgeknek hosszú történetük van az orvostudományban. Első nyilvántartott terápiás felhasználásuk olyan, az ókori Egyiptomban is tapasztalt betegségekhez kötődnek, mint az orrvérzés és a köszvény. De használták kínai, arab, ógörög és római orvosok is az antik feljegyzések szerint. Azóta az orvosok évszázadokon át használták a piócák vérszívó képességét mindenfélére betegség gyógyítására az aranyértől a fejfájáson át a depresszióig, sőt a süketségig. A 19. századi Európában az orvosi pióca annyira népszerű volt, hogy az intenzív begyűjtése miatt majdnem teljesen kipusztult. Miután azonban az orvostudomány elhagyta azt az elképzelést, hogy a legtöbb betegséget vérfelesleg okozza, a piócaterápia elvesztette nagy népszerűségét.
Külön érdekesség, hogy Magyarország egykor piócanagyhatalom volt. A Pesti Napló, 1933. január 15-i számában erről a következőket írta: "Nemcsak ma, hanem mindig Magyarország volt a legelső pióca exportáló ország. Az öreg Wamberger, a világhírű Vámbéry Árminnak az apja szintén Európa szerte jó csengésű névvel rendelkezett, bár nem a geográfia, a nyelvtudomány és a keleti politika terén, hanem csak a pióca export terén. Dunaszerdahely volt akkor az európai piócapiacok központja. [...] A piócakereskedő a régi világban vett egy már semmi másra nem való gebét, naplementekor belevezette egy piócákban bővelkedő mocsárba, melynek vize a lónak hasig ért, és kikötötte a lovat egy vízbe vert karóhoz. A piócák megrohanták a gebét, s egy óra múlva, mikor a gazdája kivezette a szárazra, már két-háromszáz darab piócát szedett le róla. A ló két-három piócázásnál többet nem bírt ki." Sőt feljegyzések szólnak arról is, hogy Napóleon is Magyarországról rendelt hatmillió piócát a hadseregének.
A mikrosebészet fontos eszköze
Ma már a piócázás nem elterjedt módszer az orvosok körében, de az egyensúlyhiányos vérkeringés esetén a transzfúzió egyfajta megfordításának eszközeként a piócának legitim helye van a modern orvoslásban is. A felhasználásuk manapság a mikrosebészetre korlátozódik, amikor testrészeket, például a kéz- és lábujjakat, a füleket, az ajkakat, az orrot vagy akár a fejbőrt visszahelyezik a helyükre. A piócát afféle utolsó bevethető eszközként használják többnyire, amikor más módszert már nem találnak.
A pióca egyik első mikrosebészeti alkalmazása 1985-ben volt egy ötéves gyermeknél, akinek a fülét egy kutya harapta meg. Néhány nappal azután, hogy a sebészek visszavarrták a szervet, az fehérről kékre változott a vérképződéstől - írta a The New York Times beszámolója. Miután nem sikerült kezelni véralvadásgátló szerekkel és apránként történő ürítéssel, Joseph Upton harvardi orvos két piócát tett a fülre, amely rögtön gyógyulni kezdett. Manapság az orvosok többsége, még azok is, akik rendszeresen hajtanak végre rekonstrukciós műtéteket, soha nem fog piócákkal találkozni, ám a plasztikai sebészek bizonyos körülmények között rákényszerülnek a használatukra - mondta a PopSci magazinnak Adnan Prsic, a Yale Egyetem Orvosi Iskolájának plasztikai és rekonstrukciós sebésze, aki régóta dolgozik piócákkal.
Az orvosok a következővel magyarázzák a piócák használatát. Például egy levágott ujj visszahelyezéséhez a sebész összehúzza a csontokat, összekapcsolja az elvágott inakat és idegeket, visszavarrja az ereket a megfelelő helyre, majd a bőrt is rögzíti. Egyes esetekben az újonnan csatlakoztatott artériák több vért szállítanak az ujjba, mint amennyit a vénák ki tudnak szivattyúzni. Ez duzzadt, bíborszínű ujjakat eredményez. A véráramlásnak ez az egyensúlyhiánya veszélyeztetheti az ujj gyógyulását, és bizonyos esetekben halálossá is válhat. Így vagy úgy, a vért ki kell szivattyúzni az ujjból, s ezt a feladatot a piócák kiválóan elvégzik.
Hasznok és kockázatok
A művelet általában úgy zajlik, hogy a beteg ne láthassa, mert vannak, akik megijednek a látványtól. A szakemberek felhelyeznek egy piócát a duzzadt területre, s a vérszívó, amelynek 300 foga van, sebet ejt a bőrön, és táplálkozni kezd. Mintegy 40 perc alatt akár 15 milliliter (körülbelül egy evőkanálnyi) vért is kiszívnak. Amikor az állatok eléggé megtelnek, egyszerűen lepottyannak a bőrfelületről. De a piócaterápia nem csak a vérszívásról szól. Az állat nyála különféle bioaktív vegyületeket tartalmaz, ideértve a véralvadásgátlókat , érzéstelenítőket, antihisztaminokat és értágítókat. "Ezek az anyagok tulajdonképpen olyanok, mint a gyógyszerek" - jelentette ki Prsic. Ezek az anyagok gondoskodnak róla, hogy ne lehessen érezni a harapását, s így a pióca folyamatosan táplálkozhat.
A piócák gyakori alkalmazása miatt viszont nagyobb szükség lehet vérátömlesztésre , hiszen sok lehet a vérveszteség. Mivel a pióca a vért baktériumok segítségével emészti meg, fertőzés is előfordulhat. Néhány közelmúltbeli tanulmány szerint az egyik fontos "piócamikroba", az Aeromonas hydrophila antibiotikum-rezisztenciája megnövekedett, és az a fertőzés leggyakoribb oka. Egy ötéves retrospektív tanulmányban kimutatta, hogy a piócakezelésen átesett emberek körében a fertőzések aránya körülbelül 4 százalékos volt. A fertőzés kockázata az egyik oka annak, hogy megelőző intézkedésként a pióca-terápiára kiírt betegeknek antibiotikumokat adnak, mivel az állatokat nem lehet úgy sterilizálni, mint egy szikét vagy injekciós tűt.
