Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Koronavírus: adott életkorban ennyi a halálozás esélye
Azt eddig is tudtuk, hogy az időseket a SARS-CoV-2 vírus sokkal keményebben fenyegeti, de most átfogó számok is napvilágra kerültek a súlyos megbetegedések és halálesetek fokozott kockázatáról, méghozzá a fiatalabb korosztályokhoz (is) viszonyítva.
Agyfolyadék-szivárgás a COVID-teszt végén
A COVID-19 járvány időnként egészen különös eseteket is produkál. Nagyon ritkán a rosszul elvégzett mintavételnek is súlyos következményei lehetnek. Egy ilyen eset rávilágít, hogy a jól képzett egészségügyi szakemberek szerepe még nagyobb a pandémia idején, mint gondolnánk.
Kiderült, hogy miért félünk és szorongunk egyszerre
A bizonytalanságot szinte minden ember nehezen viseli. A szorongást, amit ez vált ki, az idegtudósok csak most próbálják igazán megérteni. Munkájuk a pszichológusokat is segíti, mert közelebb juthatnak a kínzó érzelmi nyomás legmegfelelőbb kezeléséhez.
Táplálékkiegészítők: minek szedjük őket, ha nem kell?
Egyre egészségtelenebbül élünk, ezért nő az igényünk arra, hogy egyre egészségesebben éljünk. Ez a paradoxon élteti a táplálékkiegészítők iránti folyamatosan növekvő igényt is. Ráadásul a technológiai fejlődés olyan új marketingszeleket keltett, amelyek hatalmasra dagasztották az iparág vitorláit.
Ezt jelzi a hivatalos menstruációvörös szín
A színazonosító skálájáról közismert Pantone cég bejelentette vörös egy új árnyalatát. A menstruációvörös színnel az a céljuk, hogy a női ciklus ne legyen többé tabu, és mindenki "jól érezze magát, ha spontánul és nyíltan beszélhet erről a tiszta és természetes testi funkcióról".
Így változnak az orvosbérek
Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadták, így már egy, a hétfőihez képest módosított törvényjavaslatról dönthetnek ma a képviselők. A törvényjavaslat szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése, először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban kaphatnak emelést az orvosok. A javaslat rendelkezik a hálapénz büntethetőségéről is.
Béremelést kérnek az egészségügyi szakdolgozók is
Az orvosi bérek emeléséhez illeszkedő nagyságrendű és elvű bérrendezést kérnek az egészségügyi szakdolgozók. A koronavírus-járvány miatt az ő terheik is folyamatosan növekednek, a bizonytalan jövőkép pedig komoly feszültségeket generál a szakdolgozói közösségekben.
A legjobb vitaminforrások - infografika
A szervezetünk fontos építőelemei a vitaminok, amelyek legnagyobb részét a táplálékkal szerezzük meg. A vitaminszükségletünket sok tényező befolyásolja, például az életkorunk, a fizikai aktivitásunk, a táplálkozási szokásaink, a betegségeink, de még az sem mindegy, hogy mi a nemünk.
Ezeket a mítoszokat felejtsük el az influenzaoltásról
Mivel az idei influenzaszezon egybeesik a koronavírus-járvánnyal, az egészségügyi szakemberek szerint még soha nem volt ilyen fontos az influenza elleni oltás. El kellene kerülni ugyanis, hogy a két betegség egyszerre támadja a szervezetet.
COVID-19: fontos dolog derült ki a gyerekekről
A COVID-19-ben szenvedő felnőttek és gyermekek immunválaszait összehasonlító első tanulmány kulcsfontosságú különbségeket fedezett fel, amelyek hozzájárulhatnak annak megértéséhez, hogy a gyermekek esetében általában miért enyhébb lefolyású a betegség, mint a felnőtteknél.
Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.