Ezt kérik Ádertől a magyar orvosok

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint a kedden elfogadott törvény korszakos, a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) szerint azonban nemzetközi egyezményeket sért.

Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kásler Miklós az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatban elmondta, a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.

"Orvos nélkül maradhatnak kórházi osztályok" Veszélyezteti a hazai egészségügyi ellátórendszer működését az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egylépcsős, az abban meghatározott határidejű végrehajtása - véli a Magyar Orvosi Kamara (MOK). További részletekért kattintson ide .

"Nagyon markánsan rámutatott a magyar egészségügy erényeire, és rámutatott azokra a viszonyokra is, amelyeken célszerű nagyon gyorsan változtatni" - mondta Kásler, megjegyezve, a törvény tervezetéről az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével nem egyeztetett a kormány, csak a Magyar Orvosi Kamarával, és a MOK javaslatát fogadta el. Szeptember 30-án három fizetésemelési javaslatot tettek le kormány elé, és ezek között szerepelt a kamara javaslata is, amelyet a miniszterelnök elfogadott; ennek egyik lényege a háromlépcsős béremelés - tette hozzá.

"Korszakos törvény"

A törvény - bár a közvéleményt elsősorban az orvosok béremelése és a hálapénz büntethetősége érdekli - nagyon kiterjedt, és olyan "tételek" vannak benne, amelyek hetvenéves adósságot törlesztenek. "Valóban azt lehet mondani, hogy korszakos a törvény, mert a magyar egészségügyet teljesen új pályára állíthatja" - fogalmazott Kásler Miklós. A miniszter szerint a jogszabály véget vet a hálapénznek, amely eddig jelentősen torzította az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, másrészt pedig azzal járt, hogy az orvosok anyagilag ki voltak szolgáltatva a betegeknek.

Bár az új törvény néhány a magyar egészségügyet régóta nyomasztó problémát megold, úgy tűnik azonba, hogy újakat is generál. Fotó: Getty Images
Bár az új törvény néhány a magyar egészségügyet régóta nyomasztó problémát megold, úgy tűnik azonba, hogy újakat is generál. Fotó: Getty Images

Kásler Miklós szólt arról is, hogy az új jogszabály a törvényeség és a rendezettség irányába mozdítja el az egészségügyet, ugyanakkor a magán- és az állami praxisok szétválasztása további jogszabályok megalkotását igényli. A miniszter szerint az új törvénynek köszönhetően a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön, ráadásul a bértábla a kezdő orvosok számára is áttekinthető, világos jövőképet vázol fel. A jogszabály nem vonatkozik a háziorvosokra, velük kapcsolatban további lépések várhatók. Hasonló a helyzet a nővérekkel, de az ő esetükben a fizetésemelés folyamatos, "és azt tudom mondani, hogy 2019 és 2022 között a nővéri fizetések a két és félszeresükre emelkednek" - mondta Kásler Miklós.

Erre kérik az államfőt

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz, arra kérve őt, hogy ne írja alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. Levelükben kifejtik, hogy az orvosi béremeléshez és a hálapénz visszaszorításához nem volt szükség új jogállási törvényre, mert ezeket a kérdéseket lehetett volna rendezni a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, valamint a munka törvénykönyvében és a büntető törvénykönyvben.

Nemzetközi egyezményeket sért

Véleményük szerint a kormány úgy terjesztette be a törvényjavaslatot, hogy nem tartotta be a jogalkotásról szóló törvényt. Ezen kívül - írták - a kedden elfogadott jogszabály több nemzetközi egyezményt sért, és jogbizonytalanságot kelt mintegy százezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó körében. A törvény - azzal, hogy lehetővé teszi a kormánynak a munkavállalók alapvető jogainak és kötelezettségeinek rendeleti szabályozását - óriási visszalépést jelent a munkavállalói jogok és a jogbiztonság érvényesülése szempontjából Magyarországon - hangoztatta a MOSZ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!