Van, ahol betiltották ezt a kórházi szert

A szén-dioxidénál 2500-szor erősebb üvegházhatása van a dezfluránnak, amelyet az egészségügyben gyakran alkalmaznak a műtét közbeni altatáshoz, elkábításhoz. Környezeti hatásai miatt azonban Skóciában már be is tiltották ezt a szert.

Megtiltották a dezflurán nevű gáz használatát a skóciai kórházakban, kiderült ugyanis, hogy a gáz 2500-szor erősebb üvegházhatással rendelkezik, mint a szén-dioxid, ezzel tehát egy altatásos műtétet még az autózásnál is szennyezőbbé tett – számolt be róla a BBC. Mint írták, a szer betiltásával évente 1700 otthon károsanyag-kibocsátását takarítja meg az ország.

Példájukat Anglia is követi majd – a szer használatát már az itteni kórházakban is jelentősen csökkentették, 2024-re pedig teljesen betiltják, így 11 ezer háztartás károsanyag-kibocsátásával csökken majd az éves mérleg. A következő években több további országtól várható ugyanez a környezettudatos lépés.

altatásos műtét
Megtiltották a műtét közbeni altatáshoz használt gáz alkalmazását Skóciában. Fotó: Getty Images

A sokkoló felismerés

Skócia zöld műtők programjának klinikai vezetője, dr. Kenneth Barker aneszteziológus úgy nyilatkozott, megdöbbent, amikor rájött, hogy az általa és kollégái által több mint egy évtizede használt altatógáz mennyire káros a környezetre. „2017-ben jöttem rá, hogy az aneszteziológusként napi szinten elhasznált átlagos dezfluránmennyiség annyi károsanyag-kibocsátást eredményezett, mintha naponta 670 mérföldet (mintegy 1080 kilométert – a szerk.) levezettem volna az autómmal” – mondta.

A böjt jót tehet a testednek és a lelkednek, de egy kis odafigyeléssel a környezetednek is. Az alábbiakban olyan tippeket mutatunk, amelyekkel nemcsak közérzeteden és egyéni életminőségeden javíthatsz, de hozzájárulhatsz a klímavédelemhez is.

Egyre többen döntenek a mellőzése mellett

Az Egyesült Királyságban egyre több aneszteziológus van tisztában azzal, hogy a dezflurán nevű gáz mekkora kárt okozhat környezetvédelmi szempontból, így aztán egyre többen döntenek úgy, hogy inkább nem használják tovább azt. Helyette inkább szevofluránnal altatják a betegeket – amely „csak” 130-szor erősebb az üvegházhatása a szén-dioxidénál –, illetve gázmentes megoldást választanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!