Változást akar a kórházszövetség

A kórházak finanszírozásának átalakítását és az Emberi Erőforrások Minisztériumával való hatékony együttműködést is fontos célnak nevezte Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség új elnöke.

Proaktív működést szeretne elérni a Magyar Kórházszövetség frissen megválasztott elnöke, Ficzere Andrea, hogy ne a gondok-bajok után menjenek, hanem a kórházak maguk fogalmazzák meg a problémákat és terjesszék az egészségügyi kormányzat felé - írja az infostart.hu

Ki a felelős a kórházi adósságokért? Korábbi cikkünkért kattintson !

Ficzere az Inforódiónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a kórházakban jelenleg fennálló nehézségeket szeretnék kicsit árnyaltabban, de hangsúlyosabban megfogalmazni, és változtatni a folyamatokon. E törekvésük mentén pedig együttműködési megállapodást is kötöttek az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy "bizonyos székekből nem látszó problémákat" maguk a kórházak közvetíthessenek, és a változásban is közreműködhessenek.

A finanszírozást újra kell gondolni
A finanszírozást újra kell gondolni. Fotó: 123rf

Ficzere az évről évre visszatérő kórházfinanszírozási nehézségekre is kitért, amivel kapcsolatban elmondta, a finanszírozást újra kell gondolni, meg kell változtatni a jelenlegi rendszert. "Nagyon kell hangsúlyozni az amortizációt, hiszen ezzel igencsak küzdenek a kórházak. Ezt a költségvetésbe be sem tudjuk tervezni, emiatt is rosszabb lehet a kórházak eredményeinek a megítélése" - tette hozzá az Uzsoki utcai kórház főigazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!