Ki a felelős a kórházi adósságokért?

A kórházigazgatók miatt halmoztak fel az intézmények gigantikus adósságokat? Vagy a GDP-arányosan is alulfinanszírozott egészségügyi rendszer a hibás? Ha nem az intézményvezetőket terheli a felelősség, akkor miért kezdett elbocsátásokba a minisztérium?

Megbukott kórházigazgatók

A kormány újra nekifut a kórházi adósságok felszámolásának - erre lehet következtetni abból a keddi bejelentésből, amely szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) új monitoring rendszer kidolgozásába kezdi annak érdekében, hogy végül javaslatot tehessen a szükséges finanszírozási átalakításokra. Mielőtt még azonban ez megtörténne, több főigazgatót és -helyettest lecserélnek. Sőt, már el is kezdték a kirúgásokat: keddre a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc kórház első emberét, Dávid Gyulát menesztették azonnali hatállyal.

Miért kezdett elbocsátásokba a minisztérium?
Miért kezdett elbocsátásokba a minisztérium? Fotó: 123rf

A folyamat azonban szerdán sem állt meg: a Népszava vette észre, hogy 10 kórházvezetői pályázat jelent meg a kórházfenntartó honlapján. Főigazgatót egyelőre mindössze két helyre, a fővárosi Bajcsyba és a karcagi városi kórházba keresnek, további nyolc vezetői pályázattal pedig gazdasági igazgatókat cserélnének le. Az állásokra pályázóknak 30 napjuk van arra, hogy összeszedjék az adott poszt betöltéséhez előírt dokumentumokat. A kiírás szerint az állami kórházfenntartó a nyertes pályázók névsorát a benyújtási határidőt követő 60 nap múlva hirdeti ki.

Az ellenzéki napilap úgy tudja, hogy az egészségügyért felelős államtitkárságon megkezdték a legeladósodottabb intézmények vezetőinek beszámoltatását, a meghallgatások pedig mindaddig folytatódnak, míg valamennyi nagy adós sorra nem kerül.

De mekkora a baj?

A kormány a tavalyi év végén 45 milliárd forintot fordított a kórházak adósságának rendezésére. Ezt évről évre megteszik, hiszen az intézmények folyton újratermelik a tartozásaikat. Idén már februárban több mint a fele volt annak, amennyit tavaly kifizetett a kabinet: 23 milliárd forintra rúgott a lejárt tartozás összege.

A legnagyobb adósságot a Magyar Államkincstár adatai alapján a Honvédkórház tolja maga előtt: összesen 2,2 milliárd forintot. Ezen kívül a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház, a Szent János Kórház, valamint a Békés Megyei Kórház és a Debreceni Egyetem számít a legnagyobb adósságfelhalmozónak.

A kórházigazgatók a bűnösök?

Domokos László, az állami költségvetési szervezetek gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszék főigazgatójának nyilatkozataiban már korábban is találni lehetett olyan félmondatokat, amelyek szerint "megeshet, hogy a kórházak eladósodását a feladataikhoz képest kapott alacsony támogatás okozza" - emlékeztet a Magyar Nemzet . Szintén neki tulajdonítják ugyanakkor azt a kijelentést is, miszerint "elképzelhető, hogy a kórházigazgatók szórják el a pénzt".

Varga Mihály az ATV-ben emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben 13 kórházba már delegáltak - rendkívül széles jogosítvánnyal - költségvetési felügyelőket. Az intézmények valamennyi szerződését, kötelezettségvállalását ők ellenőrzik, sőt, vétójoguk van. A pénzügyminiszter szerint a biztosok működésének hatékonyságát a gazdasági szakemberek is elismerik. A tárcavezető szerint a költségvetési felügyelők 2020 júniusáig maradnak a kórházaknál.

A téma kapcsán megkerestük a Magyar Kórházszövetséget is, akik későbbre ígértek tájékoztatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.