Túl sok a kórház, kevés az orvos Magyarországon

Hiába volt nagyarányú béremelés, és a hálapénz üdvözlendő kivezetése, nincs orvosi teljesítményminimum vagy ösztönzőrendszer, és ez már az ellátást is veszélyezteti.

Hatalmas probléma, hogy az orvosi béremelésekkel nem járt együtt valamilyen teljesítményelvárás - mondta a RTL Klub Reggeli című műsorában Lantos Gabriella egészségügyi szakértő. Véleménye szerint ez komoly ellátási gondokat okoz, amit csak tetéz, hogy ugyanaz az egy személyzet próbál mindenhol helytállni, ugyanis a kórházakban dolgozó orvosok ugyanazok, mint akik a magánegészségügyben dolgoznak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az egészségügyi szakdolgozók átlagosan bruttó 500-700 ezer forintot keresnek. A szakszervezet szerint egy ápolónak sincs ilyen alapfizetése.

Várólisták mindenhol

A magánegészségügyben főként a csípő- és térdprotézisműtéteknél, illetve a szemlencseműtéteknél torlódtak fel a koronavírus-járvány miatt a várólisták. Az ilyen műtéteknél legalább egy évet kell várni, Nyugat-Dunántúlon akár két évet is. Ennek oka főként az, hogy még a magánkórházak sem tudják minden esetben kigazdálkodni a drága protézisek megvásárlását. Egy csípőprotézisműtét magánklinikán 2 millió forintba kerül - tette hozzá Lantos.

csípő röntgenfelvétel
Egy csípőprotézisműtét már 2 millió forintba kerül a magánklinikákon. Fotó: Getty Images

Az állami egészségügyben a várólisták döntően a szakemberhiánynak köszönhetők. "A mi orvosainkkal, ápolóinkkal töltik fel az angol, a svéd, az osztrák klinikákat" - mondta Lantos. Emellett hiába volt nagyarányú béremelés , és a hálapénz üdvözlendő kivezetése, nem vezettek be semmilyen teljesítményminimumot vagy ösztönzőrendszert. Emiatt azok az orvosok, akik túldolgozták magukat a hálapénz miatt, most "békésen ücsörögnek, és végre kipihenik magukat" - mondta.

A szakértő szerint túl sok a kórház Magyarországon, ezeket észszerűen össze kellene vonni, mert az állam nem tud fenntartani 160 kórházat. Illetve valódi finanszírozást kell nyújtani a műtétek után, amelyek most alultervezettek. Ezért is van, hogy minden év végén csak a kórházak miatt 50-60 milliárd forintot pluszba bele kell rakni az egészségügybe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!