Túl kevés az ilyen szakorvos itthon

Magyarországon is viszonylag sokan küzdenek hormonproblémákkal, a legtöbben valamilyen pajzsmirigyzavarral. Ezek időben történő felfedezése és helyes kezelése is csak szakemberek bevonásával lehetséges, csakhogy – Európa más országaihoz hasonlóan – rendkívül kevés endokrinológus van itthon.

Túl kevés az endokrinológus szakorvos az országban. A hormonbetegségeket időben felismerni és kezelni viszont csak az ő segítségükkel lehet – mondta el az InfoRádióban a Honvédkórház endokrinológus főorvosa, Kovács Gábor, aki egyben a Magyar Endokrin- és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja is.

pajzsmirigyultrahang
Sok a beteg, a nekik segíteni képes szakemberek száma viszont igen csekély. Fotó: Getty Images

Nagyobb figyelmet kellene kapniuk ezeknek a betegségeknek

A szakember véleménye szerint fontos lenne, hogy a szűrések és az ellátás nehézségei fókuszba kerüljenek. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy az endokrinológiai betegségeket igen nehéz már a korai stádiumban felfedezni, hiszen sokféle elváltozás kialakulhat. Ezek egy része igen ritka betegség, mint például az agyalapimirigy-daganat, amelyből az esetek egy részét nem is fedezik fel, amíg nem nő akkorára, hogy látászavart okozzon – magyarázta az endokrinológus.

A szakértő arra is kitért, hogy a lakosság nagyjából öt százalékának van olyan agyalapimirigy-daganata, amellyel nem kell csinálnia semmit, hiszen az elváltozás jóindulatú, és nem okoz károsodást vagy életminőség-romlást.

Kevés szakember, hosszú várólisták

A gyakori hormonbetegségek között is az első helyen talán a pajzsmirigyzavarok állnak, amelyek a lakosság nagy százalékát érintik. A leggyakoribb endokrin daganat is ezt a pillangóalakú szervet érinti. Az Európai Endokrin Társaság célja, hogy figyelmeztessen: „ez a betegség itt van köztünk”, és fontos lenne, hogy megfelelő figyelmet kapjon. Probléma azonban, hogy az endokrinológushiány miatt hosszú várólisták alakulnak ki, így viszonylag sok idő, mire a betegek szakorvosi segítséghez, vagy egyáltalán diagnózishoz jutnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.