Testedzéssel megállítható a vastagbélrák

Új kutatások utalnak rá, hogy van egy eddig kevésbé figyelembe vett tényező a vastagbélrák növekedésének mérséklésében. A rendszeres testgyakorlatok akár meg is állíthatják a tumor növekedését.

Az Amerikai Rák Társaság folyóiratában megjelent adatok szerint a világon tavaly 18,1 millió új rákos esetet diagnosztizáltak, és 9,6 millió embert halt bele daganatos betegségébe. A friss diagnózisú vastag- és végbélrák aránya 6,1 százalék volt, a halálozásban pedig 9,2 százalékos részt fedett le ez a fajta kór, amely így az egyik leggyakoribb és legveszedelmesebb tumoros megbetegedés. A magyarországi adatok sem szívderítőek, hiszen az elmúlt évtizedben a kolorektális rákos esetek száma megnégyszereződött, az évi 7500-8000 új beteggel, valamint az 5000 halálozással pedig mindkét nem esetében a leggyakoribb rosszindulatú megbetegedések között van. A vastagbél az emésztőrendszer utolsó szakasza, amelynek teljes hossza 150-180 cm, átlagos átmérője pedig 5-6 centiméter. A rákos elváltozások 75-80 százaléka a vastagbél utolsó 60 centiméteres szakaszán (a szigmabélben és a végbélben) alakul ki.

vastagbélrák
A vastagbélrák modellje. Szűréssel és egészséges életmóddal elkerülhető - Fotó: 123rf

Ugyanakkor a ráknak ez a típusa is megfékezhető. Elsősorban megelőzéssel, a lakosság minél teljesebb átszűrésével érhetők el jó eredmények, hiszen a betegség a kezdeti, még tünetmentes szakaszában nagyon jól gyógyítható. De az előrehaladottabb betegség kezelésére is léteznek módszerek, köztük meglehetősen meglepőek is. A Journal of Physiology folyóiratban megjelent tanulmány például azt állítja, hogy a rövid, de igen intenzív fizikai aktivitás csökkentheti a kolorektális tumorsejtek növekedését - írja az MNT orvosi portál.

A HIIT ereje és azonnali hatása

James Devin, a Queenslandi Egyetem vezető kutatója és munkatársai megvizsgálták a rövid és intenzív testmozgás hatását a vastagbélrák-sejtekre. A korábbi kutatások ugyanis rámutattak, hogy a hosszú időn át ismételt tréning segíthet a rák elleni küzdelemben. Az új vizsgálat eredményei szerint azonban még a rövid gyakorlatozásnak is hasonlóan pozitív hatásai lehetnek. Bár egyes tanulmányok összefüggést találtak a testmozgás és a "vastagbélrákos mortalitás jelentős csökkenése" között, a gyakorlatban fennálló potenciális terápiás hatás mögötti mechanizmus nem egyértelmű.

Ezeknek a mechanizmusoknak a tisztázása érdekében Devin és csapata kolorektális rákos betegeket arra kért, hogy egy 4 hetes időszakban végezzenek nem kifejezetten megerőltető (akut) intervallum edzéseket ( HIIT - high intensity interval training), vagy 12 alkalommal vegyenek részt ilyen tréningen négy héten belül. A magas intenzitású intervallum tréning olyan edzési módszer, amelyben a rendkívül intenzív fizikai megterheléssel járó szakaszokat alacsony intenzitású periódusokkal vagy pihenőidővel választják el.

A citokinek jelzik a változást

Az akut munkacsoportban a kutatók a kezdeti időpontban az edzés befejezése után közvetlenül, valamint 120 perccel később összegyűjtötték a résztvevők vérszérummintáit . A 4 hetes csoportban a tudósok a beavatkozás előtt és a 4 hét letelte után közvetlenül összegyűjtött vérszérumot elemezték.

A közvetlenül az edzés után levett szérumban jelentősen csökkent a vastagbélrák-sejtek száma - jelentették a kutatók. Pontosabban, a tudósok bizonyos citokinek - az interleukin-6, az interleukin-8 és a tumor nekrózis faktor alfa - jelentős növekedését találták. Ezek olyan jelző fehérjék, amelyek segítik a szervezet immun- és gyulladásos válaszainak modulálását. Ezeknek az akut hatásoknak az ismétlődő expozíciója hozzájárulhat a testmozgás és a vastagbélrák jobb túlélési mutatói közötti kapcsolathoz.

A vastagbéldaganatok pontos oka nem ismert, lehet genetikai alapja, illetve egyes családokban halmozódhat a betegség. Az esetek többségében azonban a táplálkozási és környezeti, valamint életmódi tényezőknek van szerepük: sajnos a magyar társadalomra is jellemző a rostszegény, túlfinomított, kezelt élelmiszerek fogyasztása, amelyek jelentősen megváltoztatja a bélflórát. Ez nemcsak daganathoz, hanem emésztési zavarokhoz, gyulladásos bélbetegségekhez is vezethet. Ehhez jön még hozzá a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, a mesterséges konzerválószerek és színezékanyagok fogyasztása. Részletek!

Devin további észrevételeket is tett az eredményekről. Úgy véli, hogy az akut gyakorlatozás után közvetlenül a gyulladás specifikusan megnövekedett, ami feltételezhető, hogy részt vesz a rákos sejtek számának csökkentésében. Ez arra utal, hogy a fizikailag aktív életmód fontos lehet a kolorektális daganatok kezelésében. "Most szeretnénk megnézni, hogyan alakulnak ezek a változások, és megérteni azokat a mechanizmusokat, amelyek révén a vérben lévő biomarkerek befolyásolhatják a sejtnövekedést" - mondta a vezető kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.