Remény a bélrák korai DNS-tesztjére

Két gént vizsgálva állapították meg brit kutatók, hogy bizonyos tesztek alkalmasak lehetnek a bélfalon jelentkező jóindulatú polip és a bélrák megkülönböztetésére - közölte a hétvégén a .

Az eredmény azért fontos, mert miközben nem minden polip lesz rákos, csaknem valamennyi bélrák polipokból fejlődik ki.

A vizsgálatban 261 mintát elemeztek, melyek vagy jóindulatú polipból, vagy a bél tumorjából származtak. A tudósok különösen az úgynevezett DNS-metilációra figyeltek, mert úgy vélik, ez alapvetően fontos az élet folyamataiban.

Az egészséges sejtekben a DNS-molekulához kapcsolódó kis méretű metil-csoportok vannak jelen, melyek - más feladatuk mellett - megakadályozzák, hogy bizonyos gének által kódolt fehérjék termelődni kezdjenek. Rákos sejtekben azonban ez a folyamat "elromolhat", a metilációs mintázat megváltozhat.

Mint Ashraf Ibrahim kutatásvezető elmondta, ezeknek a molekuláris változásoknak a tanulmányozása segítheti, hogy a bélrákot sokkal egyszerűbben diagnosztizálják a jövőben. A kutatók több olyan helyet azonosítottak, ahol ezek a molekuláris jelzők károsodhatnak, és kimutatták a rák kifejlődésével való összefüggésüket.

A rák kialakulásának hátterében álló molekuláris folyamatot vizsgálva olyan jelzőket sikerült detektálni, melyek egykor tesztelésre is alkalmasak lesznek - vélekedett Ibrahim. A korai diagnózis és kezelés pedig alapvető a gyógyulás érdekében a béldaganatok esetében is.

A cambridge-i egyetem kutatóinak tanulmánya a British Medical Journal csoporthoz tartozó Gut című szakfolyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.