Öt forintért sem kell senkinek ez a gyermekorvosi praxis

Ötven év után menne nyugdíjba a vépi gyermekorvos, de nincs utánpótlás.

Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne – derült ki az RTL Híradójából.

"Gondoltam, majd átadom a fiataloknak"

Annak idején úgy gondoltam, hogy ötven év után, mikor leteszem a lantot, átadom majd a fiatal kollégáknak a praxist – idézte fel a műsorban a 75 éves háziorvos, aki jelenleg nagyjából 1100 gyermek egészségéért felel. Nem így történt: február óta nem találja az utódját.

Kovács Péter, Vép polgármestere közölte: nemcsak a jelképes összegű praxis, hanem egy felújított rendelő és egy szolgálati lakás is várná a fiatal szakembert. Mivel azonban nincs jelentkező, a szülők már más településeken is érdeklődnek, hova vihetnék a gyerekeiket, csakhogy máshol sincs rendelés a környéken.

Az orvosi kamara háziorvosi tagozatának vezetője szerint nem egyedi a probléma. Keczéry Attila a műsorban elmondta: az elmúlt években hirtelen megnőtt a megüresedő praxisok száma, a legrosszabb pedig éppen a gyermekorvosoknál a helyzet, ott gyakorlatilag senki nem talál utódot magának. Szerinte az alapellátási rendszer tíz év múlva összeomolhat, ha a kormányzat nem lép.

A háziorvosok terve boríthatná az alapellátást. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.