Orvosi ügyelet átalakulása: még sok a kérdőjel

Nem is kérdés, hogy szükséges-e a magyar egészségügy, köztük a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítása – talán nem véletlen, hogy a legfrissebb reformjavaslatok között ez is egy központi téma. A részletszabályokat viszont egyelőre homály fedi, így rengeteg a megválaszolatlan kérdés.

Már régóta vizsgálják, hogyan lehetne hatékonyabban megszervezni az ügyeleti ellátást, a részletszabályok azonban még nincsenek kidolgozva – mondta el az InfoRádiónak dr. Békássy Szabolcs országos kollegiális háziorvosi vezető, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója. Véleménye szerint a következő hónapokat arra kellene szánni, hogy tisztázzák a megválaszolatlan kérdéseket, illetve átgondolják a háziorvosok kötelező ügyeletét.

A napokban a Népszava birtokába került Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koncepciója, amely az ügyeleti rendszer újragondolásának kapcsán készült el. Ebből egyebek mellett az derült ki, hogy az ügyeleti központok száma a harmadára csökkenne, és akár több 10 ezer lakosú települések is kimaradhatnak az alapellátási ügyeletből – például Budaörs, Szigethalom és Hajdúböszörmény is. A tervek szerint tehát így összesen 102 ügyeleti központ működne a mostani csaknem 300 helyett – ebből 21 csak gyermekeket fogadna, másik 21 pedig csak felnőtteket. A maradék 60 központ „vegyes” ellátóhely lenne.

háziorvosi ügyelet, ügyeleti rendszer, ügyelet, orvos, háziorvos, egészségügy, OMSZ
A változásra szükség van, a részletszabályokat viszont egyelőre homály fedi. Fotó: Getty Images

Nem egyeznek az elképzelések

Az ügyeleti körzetek optimálisabb megszervezését a háziorvosok is fontosnak tartják Békássy Szabolcs elmondása szerint, annak módjával kapcsolatban viszont ők mást képzelnek el, mint ami az OMSZ-koncepcióból kirajzolódik. Az álláspontok közötti különbségeket tehát mielőbb fel kellene oldani – a szakértő szerint erre kellene szánni a következő hónapokat.

Az ügyeleti központok kialakításának kérdésében Békássy arra is felhívta a figyelmet, hogy a körzetek kialakításánál nemcsak a lélekszámot kell figyelembe venni, hanem a népsűrűséget, a földrajzi adottságokat és a távolságokat is. A mostani terv szerint az újítás után hétköznaponként 90 ezer, hétvégén pedig 60 ezer emberre jutna egy orvos, az eddigi 40 ezer helyett. Az országos kollegiális háziorvosi vezető úgy véli, az ügyeleti körzetek létrehozását egy részletes felmérésnek kellene megelőznie.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!