Orrvérzés elállítása: így a leghatékonyabb

A hirtelen jelentkező orrvérzés ijesztő lehet, de nem feltétlenül jelent komoly bajt. Mutatjuk, mit tegyél pánikolás helyett.

A legtöbb embernek orrvérzés esetén az az ösztönös reakciója, hogy hátra hajtja a fejét – vélhetően azért, mert a filmekben is ezt látta, másrészt pedig így szeretné megakadályozni azt, hogy mindent összevérezzen maga körül. A valóság azonban az, hogy orrvérzés esetén nem szabad hátra hajtani a fejet! Ez ugyanis nem segít a vérzés elállításában, ráadásul így továbbra is folyik a vér, csak nem kifelé, hanem le a garatra, majd a gyomorba – ez hányingerhez, akár hányáshoz is vezethet. (Így továbbá azt is sokkal nehezebb nyomon követni, hogy milyen erősségű a vérzés és mekkora a vérveszteség.)

Ugyanígy nem segít az sem, ha az orrnyergünkre nyomást gyakorlunk, vagy ha a tarkónkat hideg vízzel borogatjuk”

– olvasható a BENU Gyógyszertár orrvérzésről szóló ismertetőjében.

zsebkendőt használó fiatal nő
A hirtelen jelentkező orrvérzés ijesztő lehet, de nem feltétlenül jelent komoly bajt. Fotó: Getty Images

Mi az, ami valóban segít orrvérzés esetén?

Az első és legfontosabb szabály, hogy ha elered az orrod vére, ne ess tőle pánikba! Ezt követően pedig kövesd az alábbi lépéseket:

  1. Ülj le és helyezkedj el kényelmesen!
  2. Tegyél az öledbe egy törölközőt! Ezzel megakadályozhatod, hogy összevérezd a ruhádat és a berendezést.
  3. Kissé hajtsd előre a fejedet!
  4. Fogd össze két ujjal az orrcimpákat és gyakorolj rájuk enyhe nyomást!
  5. Maradj így 10 percig! Közben a szádon át kell lélegezned!
  6. Ha az orrcimpák elengedése után is folytatódik a vérzés, fogd őket össze újabb 10 percre!

A vérzés csillapításában az is segíthet, ha lassítod a vérkeringést az adott területen – ezt az orrnyálkahártya lehűtésével tudod megtenni. Erre jó módszer például, ha jégkockát szopogatsz, jégkrémet nyalogatsz, vagy jegeled az orrnyerget.

Ha megállt a vérzés, langyos vízzel mossuk meg az orrot és környékét, ezzel óvatosan eltávolítva az alvadt vért. Végül, ha tehetjük, pihenjünk le egy kicsit, így kisebb lesz a valószínűsége egy újabb vérzés elindulásának” – tanácsolták.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Ahogy azt az Oktogon Medical Center is írja az ismertetőjében, mindenképpen fel kell keresned egy orvost, ha a vérzés 20 perc múltán sem akar elállni. Szintén fordulj szakemberhez, ha ugyan eláll a vérzés, azonban bizonyos időközönként újra és újra megjelenik.

A visszatérő orrvérzést azért kell komolyan venni, mert több problémára – például orrpolipra – is utalhat. A kiváltó ok megszüntetésével azonban az orrvérzésnek is búcsút inthetsz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!