Nem térhet vissza a műtőbe a kirúgott szívsebész

A korábbi hírekkel ellentétben egyelőre nem jött létre megállapodás arról, hogy dr. Székely László, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet elbocsájtott szívsebésze a felmondási ideje alatt elvégezhesse a betervezett műtéteket.

Jogászok kezében a kardiológiai műtétek sorsa

A Népszava információi szerint Székely László nem térhetett vissza a kardiológiai intézet műtőjébe, mert az intézmény vezetőjével keddre tervezett egyeztetése kudarcba fulladt. Erről a főorvos maga tájékoztatta a lapot. Mint írják, korábban azonnali hatállyal elbocsátott sebész esetében az egészségügyi kormányzat közbenjárására arról kellett volna megállapodni, hogy Székely László a felmondási ideje alatt folytathassa a betegei kezelését, illetve elvégezhesse azokat a minimálinvazív beavatkozásokat, amelyek technikáját csak ő gyakorolja az intézetben.

Nem térhet vissza a műtőbe a kirúgott szívsebész, Dr. Székely László mellplasztika kirúgás szívbillentyűműtét szívsebészet Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Székely László nem térhetett vissza a kardiológiai intézet műtőjébe

Mint azt Székely László a lapnak elmondta, ő a találkozóra az ügyvédjével érkezett, ám a főigazgató ezt észlelve úgy nyilatkozott, mivel neki nincs ott az ügyvédje nem tud vele érdemben beszélni. Végül abban maradtak, hogy az ügyvédek találnak egy megfelelő időpontot.

Miért rúgták ki Dr. Székely Lászlót? Dr. Székely László egy olyan fiatal nőt operált, akinek egy hibás, már cserére szoruló implantátum volt a mellében. Székely és orvosi csapata szívbillentyűműtétet hajtott végre a páciensen, akinek sérült implantátumát az operáció közben el kellett távolítani. Az orvos ekkor úgy döntött - hogy a betegnek ne kelljen hónapokig aszimmetrikus mellkassal, egyoldali protézissel élnie, kiheverni a műtétet, elkerülve egy újabb, későbbi operációt - plasztikai sebész segítségét kéri, aki meg is érkezett az operáció közben, és beültetett egy új mellimplantátumot. Székely Lászlóval reggel közölték, hogy mivel külső, megbízási szerződéssel nem rendelkező intézményből hívott orvost, távoznia kell a kardiológiai intézetből.

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, Székely László a múlt héten szerdán kapta meg azonnali hatályú felmondását egy korábbi esetre hivatkozva, amikor műtétjéhez idegen szakorvos segítségét kérte. Ellátatlanul maradt betegei és orvoskollégáinak nagy többsége azonnal tiltakozott elmozdítása ellen.

Pénteken az egészségügyi kormányzat is közbelépett, közvetítettek a két vezető között, annak érdekében, hogy Székely László főorvos a felmondási idejét töltve már hétfőtől műthessen, ennek részleteit nem sikerült tisztázni, a mai keddi találkozón sem. A betegeknek pedig továbbra is várniuk kell.

Fordulat a kirúgott szívsebész ügyében

Eközben a betegek Tiltakozunk Dr. Székely László szívsebész kirúgása ellen! néven Facebook-csoportot hívtak életre: itt volt és leendő páciensei állnak ki az orvos mellett és követelik visszahelyezését a posztjára. Sok bejegyzésben aggódnak a múlt hét szerda óta elmaradt műtétjeik miatt.

Ebben a csoportban tette közzé történetét Ildikó is, amely kísértetiesen hasonló ahhoz, ami miatt felmentették dr. Székely Lászlót: "Engem másfél éve műtött Székely főorvos úr mell alatti metszésből, s a műtét közben derült ki, hogy a 11 évvel azelőtt beültetett implantátumból valahol szivárog a szilikon. Váratlan helyzet volt, de a doktor úr emberségből megoldotta: plasztikai sebészt hívott, aki kicserélte az implantátumot. A kifolyt szilikon gyulladást és hegesedést okozott. Ha nem tesznek be másik implantátumot, akkor később már nem biztos, hogy lehet a hegesedések miatt. Tehát az én érdekeimet nézte" - fogalmazott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!