Nem is annyit költünk gyógyszerre?

Magyarország sajnos vezető helyen szerepel az OECD legfrissebb jelentésében az abszolút és GDP arányos gyógyszerkiadások tekintetében. Bár a közismerten rossz megbetegedési mutatóink akár még indokolhatnák is a magas kiadásokat, a valós adatok mást mutatnak.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi összehasonlításoknál nem határozható meg egységesen, hogy mit értenek az egyes országok gyógyszerkiadás alatt és annak számítási módszertanában is eltérések vannak (például hogy figyelembe veszik-e a gyártói befizetéseket, a fekvőbeteg szakellátás gyógyszerköltségeit, a gyógyászati segédeszközök kiadásait), így ezen eredményekből hibás következtetések vonhatók le - közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége.

Ezért elengedhetetlen lenne a nemzetközi szervezetek részéről az egységes módszertan és validálási folyamat kialakítása - szögezik le. Ezt a megállapítást támasztja alá Kaló Zoltán és munkatársainak tanulmánya , amelyben a szerzők „…egységes módszertan kialakítását javasolják a gyógyszerkiadások összehasonlíthatóságának javítására.” Továbbá azt is leszögezik, hogy “…azok a hazai és nemzetközi döntés-előkészítő elemzések, amelyek a fenti tényezőket nem veszik figyelembe, félrevezetőek lehetnek.” Ezen tényezőket figyelembevéve a hazai gyógyszerfogyasztási mutatók kalkulálásánál arra a megállapításra jutottak, hogy „hazánkban a gyógyszer-közkiadások részaránya nemzetközi viszonylatban még akkor sem magas, ha nem korrigáljuk az adatokat a gyártói befizetésekkel.”

Az OECD egészségügyi jelentése . Néhány hónappal ezelőtt a Magyar Gyógyszerész Kamara közzétette saját számításait és a 2012-es OECD jelentésben szereplő 2,5 százalék állami helyett 1,69 százalékos teljes (állami + magán) kiadási mértéket talált. Az azóta örvendetesen emelkedő GDP miatt ez az arány mostanra csökkent.

Az elmúlt 10 év során Magyarország a világ egyik leghatékonyabb árszabályozó és árcsökkentő rendszerét alakította ki, amelynek következménye, hogy a hazai gyógyszerárak nemzetközi összehasonlításban a legalacsonyabbak között vannak, továbbá a gyártók jelentős, évente mintegy 60 milliárd forint befizetéssel tovább csökkentik az ország gyógyszerkiadásait.

Ennek eredményeként sajnos a gyógyszerközkiadások nem érik el azt a szintet amely az ország egészségügyi mutatói alapján kívánatos lenne.

A hatásos és biztonságos gyógyszer az egészségbe történő állami befektetés egyik leghatékonyabb eszköze. A magyarok egészségi állapotának javításához elengedhetetlen az erre szánt kiadások növelése - írja a két szervezet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!