Napi problémává váltak a szuperbaktériumok

Az antibiotikum rezisztens baktériumok megjelenése az európai kórházak napi problémájává vált, egyre jelentősebb közegészségügyi veszélyt jelent.

SzuperbaktériumokA baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának (ellenálló képességének) megjelenése, elterjedése és a multirezisztens kórokozók veszélyt jelentenek a kórházi betegek számára. A rezisztens baktériumok által okozott fertőzések következtében ugyanis nő a fertőzés, a halálozás és az ápolási idő a fekvőbeteg ellátó intézményekben. Az antibiotikum rezisztencia gyakran késlelteti a megfelelő antibiotikum terápia megkezdését. Súlyos infekciók (fertőzések) esetén a nem megfelelő, vagy későn megkezdett kezelés a betegek állapotának romlásához, végső esetben halálához vezethet.

Az Európai Antibiotikum nap - amely 2008. óta minden év november 18-a - célja, hogy évente felhívja a lakosság és egészségügyi szakemberek figyelmét az antibiotikumok tudatos és felelősségteljes használatára az Unió minden tagállamában.

2010-ben a kórházi orvosok figyelmét szeretnék felhívni az antibiotikumok helyes használatára, hiszen tanulmányok bizonyítják, hogy a kórházi ellátás során a betegek gyakran kapnak antibiotikumot. A kórházi ellátás során az alkalmazott antibiotikum 50 százaléka helytelen lehet. A fekvőbeteg ellátó intézményben a rosszul alkalmazott antibiotikum, a rezisztencia kialakulásának elsődleges tényezője.

Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kezdeményezése, szoros együttműködésben az Európai Unió intézményeivel, a tagországok egészségügyi hatóságaival, az Egészségügyi Világszervezettel, valamint a szakmai csoportok képviselőivel.

Az antibiotikum alkalmazása rossz, ha:

- feleslegesen írták fel;

- a súlyos betegnél késik a terápia;

- a széles spektrumú antibiotikum használata túl általános vagy a szűk spektrumú antibiotikum helytelenül kerül alkalmazásra;

- az alkalmazott antibiotikum dózisa magasabb vagy alacsonyabb, mint amire a betegnek szüksége van;

- az antibiotikum kezelés időtartama túlságosan rövid vagy túlságosan hosszú;

- az antibiotikum terápia nem célzott.

Az antibiotikumok körültekintő alkalmazása több szintű stratégiával érhető el. Az így bevezetett intézkedések jobb antibiotikum felírási gyakorlatot és az antibiotikum rezisztencia csökkenését eredményezhetik a kórházakban. A stratégia folyamatos oktatást, tudományos tényeken alapuló kórházi antibiotikum felhasználási gyakorlatot, antibiotikum politikát, korlátozásokat és az infektológussal, mikrobiológussal, gyógyszerésszel történő folyamatos konzultációt foglal magában.

A tapasztalatok összegzése nagyban segítheti a helyes antibiotikum felhasználást, ezért szükséges a kórházi antibiotikum rezisztencia és antibiotikum felhasználás monitorozása, a használat és adagolás pontos nyilvántartása. A kórházi orvosok, szakorvosok részéről a hosszabb kezelés helyett bizonyos esetekben rövidebb terápia választása, valamint a terápia megkezdése előtt mikrobiológia mintavétel, az eredmény monitorozása és az eredményre alapozott antibiotikum terápia alkalmazása.

Az antibiotikumok helytelen alkalmazása rezisztencia kialakulásához vezet. Minden kórházi orvos és szakorvos aktív szerepet játszik az antibiotikum rezisztens baktériumok trendjének csökkentésében.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.