Mitől alakulhat ki a dadogás?

Becslések szerint a lakosság 1-2 százalékát érintő probléma a dadogás, amely többnyire gyermekkorban jelentkezik. Kialakulásában olykor a szülők is felelősek lehetnek.

Többféle tényező együttes hatására lépnek fel a beszéd közbeni megakadások, így az érintetteknél mindig fennáll valamilyen hajlam a dadogásra, amelyet aztán egy külső körülmény aktivál. Előfordulhat például, hogy egy gyermek valamilyen rémisztő élmény hatására kezd el dadogni, valójában azonban ilyenkor sem maga az esemény az egyedüli kiváltó ok, hátterében megtalálható a problémára való hajlam is.

A dadogás kezelésében kulcsszerep jut a logopédus szakembereknek
A dadogás kezelésében kulcsszerep jut a logopédus szakembereknek. Fotó: iStock

Érdemes megemlíteni, hogy a gyerekek fejlődésében van egy szakasz, amikor már mondatokban fogalmaznak, de a gondolkodásuk még gyorsabb, mint ahogy ki tudnák fejezni magukat. Mindez eredményezhet egy átmeneti dadogást, amit később kinőnek. Ha azonban a szülő túl komolyan veszi a helyzetet, a problémára irányuló aggódása és fokozott figyelme átragadhat a gyermekre is, ezáltal pedig kialakulhat valódi dadogás is.

A jelenség legjellemzőbb tünete a beszédben való megakadás, legyen szó akár a beszédindítás görcsös nehezítettségéről, akár egyes szótagok, szavak ritmikus ismétléséig. Gyakran együttmozgás, úgynevezett tikkelés is fellép, amikor az érintettek különböző mozdulatokkal igyekszenek segíteni a megszólalást, amik végül automatizálódnak a viselkedésükben. A dadogás beszédfélelemmel is együtt jár, valamint a dadogó embereknek általában nem jó a légzéstechnikájuk sem.

Hogyan lehet diagnosztizálni a dadogást? Milyen esetekben alakulhat ki felnőtteknél? Mi a sikeres kezelése kulcsa? A témáról bővebben olvashat Betegségek A-Z rovatunk legújabb bejegyzésében ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!