Mi lesz az idei influenzavakcinában?

A világjárványt kiváltó pandémiás H1N1 vírustörzset is tartalmazza az Omninvest szezonális influenza elleni oltóanyaga - közölte a cég szóvivője szerdán az MTI-vel.

Influenza Németh Zsolt elmondta, hogy a pilisborosjenői székhelyű Omninvest befejezte az összesen 1 millió 300 ezer adag szezonális influenza elleni vakcina leszállítását, vagyis eleget tett az állami megrendelésnek. Az üzemben jelenleg karbantartási, felújítási munkák, illetve szakmai kutatások folynak - tette hozzá.

Mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idei szezonális influenza elleni oltóanyagba a tavalyi pandémiás H1N1 törzs is belekerült, az idősebb embereknek, illetve a krónikus betegeknek nem feltétlenül szükséges a kifejezetten H1N1 vírus elleni védelmet nyújtó vakcinával is beoltatni magukat - hívta fel a figyelmet a szóvivő. A fiataloknak azonban, akik nem kérnének egyébként "szezonális" oltást, lehetőségük van kifejezetten H1N1-es oltóanyagú vakcinát kérni, mert az újinfluenza magasabb arányban betegített meg gyerekeket és fiatalokat, mint az általában terjedő szezonális influenzatörzsek.

Németh Zsolt szerint az újraoltás a korábban beadott oltóanyaggal a szervezet immunemlékének megerősítését szolgálja. Mivel a tavaly gyártott H1N1 elleni oltóanyag szavatossági idejét 2011. novemberéig meghosszabbították, a rendelkezésre álló készletből kielégíthető az igény.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!