Különleges módszerrel mentettek életet

Nem szokványos életmentést hajtottak végre az Uzsoki Utcai Kórházban. Egy 86 éves, tüdőembóliával küzdő betegnél olyan módszert alkalmaztak, amit itthon ezelőtt még soha.

A beavatkozást egy életveszélyes állapotban lévő 86 éves férfin végezték el, aki kétoldali tüdőembóliával érkezett az Uzsoki Utcai Kórházba – tudta meg az Index. A szakemberek a beteg tüneteire, életkorára és állapotára tekintettel új módszerrel, a tüdőartériába vezetett katéter segítségével, közvetlenül a vérröghöz bejuttatott vérrögoldás mellett döntöttek.

tüdőembólia, katéter, vérrög, tüdő, Uzsoki utcai kórház
A tüdőembólia kezelésére jóval hatékonyabb az új módszer. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Noha ezt a módszert világszerte több helyen is alkalmazzák, Magyarországon ez volt az első alkalom. Az eredmények már most önmagukért beszélnek: a beteg panaszai teljesen megszűntek, tünetmentessé vált, keringése stabil lett. A kontroll CT-vizsgálat kimutatta, hogy a vérrög gyakorlatilag eltűnt, így megszűnt az akadály a vér áramlása előtt.

Szeretnék, ha rutinná válna

Nagyon szeretnénk, ha a közeljövőben nem lenne hír egy ilyen beavatkozás, és az a hemodinamikai laborok rutinszerű tevékenységévé válna – hangsúlyozta Ficzere Andrea, az intézmény főigazgatója. Hozzátéve: sajnos azonban az ehhez szükséges eszköz nem olcsó, egy darab egyszer használatos katéter ára 1 millió forint. NEAK-finanszírozás jelenleg nincs, azt csak egyedi méltányossági kérelem alapján fizetheti ki a társadalombiztosító, ami egyelőre gátat szab annak, hogy a módszer gyorsan és széles körben elterjedjen.

A külföldi tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a beavatkozás biztonságos, lerövidül az érintett kórházi ápolása, illetve a hagyományos kezeléshez képest jóval ritkábbak a szövődmények. Emellett financiális szempontból is számos előnye van: rövidebb a kórházi benntartózkodás, jóval kisebb a szövődményráta és az aktív korú beteg sokkal hamarabb térhet vissza a munkába. Mindez lényegesen nagyobb összegű megtakarítást jelent, mint a katéterek, illetve az eszköz ára – mutatott rá a kórházigazgató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!