Megvan az új tisztifőorvos

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden fölmentette tisztifőorvosi posztjáról Kovács Attilát, utódjául pedig az eddigi helyettesét, Szabó Enikőt jelölte ki.

Felmentette tisztségéből Kovács Attila országos tisztifőorvost Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A nepszava.hu információi szerint a szakember főosztályvezetőként egyelőre maradt az államigazgatásban. Utódját néhány órán belül ki is jelölte a humánminiszter, a Népszava csütörtöki száma szerint Szabó Enikő veszi át a feladatait, aki 2010 óta tisztifőorvos-helyettesként dolgozik.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ október elsején kezdte meg működését, amelynek vezetésével országos tisztifőorvosként Kovács Attilát bízta még meg a miniszter. Egyebek mellett az ő feladata lett volna tisztifőorvosként koordinálni az új népegészségügyi program elkészítését.

A magyar egészségügy ezért nem működik - részletekért kattintson !

A lap emlékeztet, hogy a miniszter és Kovács Attila még augusztus közepén közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ősztől vastagbélszűrési program indul, és a következő két évben mintegy 2,4 millió 50 és 70 év közötti férfi és nő vesz majd részt. A komplett szűrési program végigviteléhez szükséges feltételek biztosításával azonban még mindig adós a szakpolitika.

Menesztették a tisztifőorvost
Menesztették a tisztifőorvost

Kásler így alakítaná át az egészségügyet

Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon, és ehhez meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Medicina konferencián néhány hete. Emiatt is készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok a prevenciótól a rehabilitációig, és ha ezeket a programokat egymásra helyezik, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája. Ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani - tette hozzá a miniszter. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.