Indul a vastagbélszűrési program

Az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt a programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos.

Vastagbélszűrési programot indul ősztől

Ismertetésük szerint a háziorvosok bevonásával induló önkéntes szűrőprogram két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses , hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel, hogy polipjuk vagy daganatuk van.

Ősztől indul a vastag- és végbélszűrési program, vastagbél végbél vastagbélszűrési program végbéltükrözés székrekedés székletminta széklet
Ősztől indul a vastag- és végbélszűrési program

Közölték, a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy ötezer beteg hal meg, pedig ez a betegség - ha időben felismerik - megelőzhető és gyógyítható.

25 éve tervezik a programot

Kásler emlékeztetett rá, hogy a szűrőprogram elindítását 1993 óta tervezik, és örül, hogy éppen az ő minisztersége idején indulhatott el. Az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elmondta, három olyan daganatfajta van, amelyet korai stádiumban szűrni lehet: a méhnyak-, az emlő- és a vastagbélrák. Az egészségügyi kormányzat a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, mert az egészség az egyén, a család és a nemzet számára is rendkívüli érték - hangsúlyozta a miniszter.

Az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a program akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen részt vesznek a szűrésen. Utalt rá, hogy a hasonló szűrőprogramokon a megszólítottak 45 százaléka jelenik meg; a cél most az, hogy a meghívottak 70 százaléka részt vegyen a szűrésen.

Mi a résztvevők feladata?

Kovács Attila ismertetése szerint a rövidesen kiküldendő meghívólevelekben az áll, hogy az emberek forduljanak háziorvosukhoz, akitől tájékoztatást és a - teljesen fájdalommentes - mintavételhez szükséges csomagot kapnak. A feladat mindössze annyi, hogy két egymást követő nap székletmintáját - lezárt borítékban - postára adják a kijelölt laboratóriumnak. A mintavételt mindenki maga végezheti el a saját otthonában.

Gyanú esetén pedig, mint láthattuk, vastagbéltükrözést végeznek: ez igazolhatja, hogy valóban van-e tumor a szervezetben. Jelezte: az eddigi tapasztalatok alapján a kiszűrtek negyedében találnak betegségi "előállapotot", elsősorban polipot ; ennek 4-5 százalékából lehet vastagbélrák. Közölte, 2019-ig kétféle forrásból fut a szűrőprogram: az egyik mintegy 2,5 milliárd forintos uniós projekt, amely mintegy 300 ezer ember szűrését teszi lehetővé, míg a többit hazai pénzből finanszírozzák.

Először önkéntes, aztán kötelező

A szűrőprogram első szakaszában 1600-1700 háziorvos vesz részt önkéntesen, de 2019. július 1-jétől már beépül a teendőik közé, tehát kötelezően végzendő feladat lesz, a finanszírozást pedig az egészségügyi alapból biztosítják.

A rendszert úgy kell kialakítaniuk, hogy ne legyenek várólisták - hangsúlyozta a tisztifőorvos, hozzátéve, ehhez egyebek mellett megfelelő számú és felszereltségű kolonoszkópiás laboratóriumra van szükség. Jelenleg 50 ilyen laboratórium vesz részt a programban, ezeket a legmodernebb, világszínvonalú műszerekkel szerelik fel - mondta Kovács Attila.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!